Sport
A férficsapat kiharcolta az aranyérmet
Öttusa. A magyar váltó tizedik a varsói vb-n

A magyar öttusasport idei eredményességét döntően befolyásolta, hogy az amúgy is nagyon szűk hazai élmezőny felkészülése nem volt zavartalan, betegségek, sérülések akadályozták. Ez a legfontosabb vizsgán, a világbajnokságon is látszott, például a világbajnok Marosi Ádám vívásban gyengén kezdett, csak tizenkét asszót nyert meg és huszonhármat elveszített. Dicséretére legyen mondva, hogy a csapat érdekében keményen küzdött, a 36 fős döntőben feljött a 17. helyre, s így együttesünk nem veszítette el az esélyét a győzelemre.
Kasza Róbert jól sikerült három tusa után éremért küzdhetett az utolsó számban, a 4 × 800 méteres, lövészetekkel nehezített futás során a harmadik helyen is haladt, de a cseh Jan Kuf az utolsó körben leszorította a dobogóról. Demeter Bence kiegyensúlyozott teljesítménye is kellett ahhoz, hogy együttesünk a francia csapatot megelőzve világbajnok legyen. Az egyéni induló Tibolya vívott a legjobban, de ő az úszásban és a lovaspályán is pontokat veszített a riválisokkal szemben, ezzel együtt a hetedik helyen állt a kombinált számot megelőzően. Végül hét helyet visszacsúszott.
Egyénben Kasza a negyedik helyen végzett. Demeter nyolcadik, Tibolya Péter 14., Marosi pedig 17. lett. Győzött a 2012-ben is világbajnok orosz Alekszandr Leszun, a dobogóra pedig még az egyiptomi Amro el-Geziri és a cseh Jan Kuf állhatott fel. Csapatban a magyarok mögött a franciák végeztek a második, míg a kínaiak a harmadik helyen.
„A csapatban nyert aranyérem bizonyítja, hogy a nehézségek ellenére is a magyar öttusa megőrizte helyét a nemzetközi élmezőnyben – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – A vívás nem sikerült ugyan jól, pedig a srácok nagyot küzdöttek, de nehezen jöttek az eredmények. Utána viszont jól úsztak, lovagoltak, és a kombinált szám is megfelelően sikerült, így végül nagy fölénnyel nyertük meg a csapatversenyt. A mérlegünk akkor lett volna még szebb, ha Kasza Róbert egyéniben is felállhatott volna a dobogóra. A lányok érme a páston elveszett, amikor Földházi Zsófia lábsérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt. A hazaérkezése után kedden orvosi kivizsgáláson vesz részt. Mandulaműtétje után Kovács Sarolta hatodik helyezése reális, a kihagyás miatt az utolsó számban visszaesett.”
A pályafutása legjobb egyéni helyezését elérő Kasza Róbert nem volt teljesen elégedett: „A nemzetközi élmezőny nagyon erős, nehéz éremközelbe kerülni, ezért bánt, hogy lemaradtam a dobogóról. A csapataranynak viszont nagyon örülök.”
A vegyesváltóban két fiatal székesfehérvári öttusázó képviselte a magyar színeket. Kovács Sarolta és Demeter Bence a gyengébb vívás – 21 csapat közül a tizenkettedikek lettek – után megnyerte az úszást, a lovaglásban viszont értékes pontokat veszítettek a pályán. A befejező tusában a nyolcadikként rajtolhattak, s végül a tizedik helyen végeztek, az aranyérmes a brit váltó lett.