Sport

A diadalmas Hamilton előnnyel vakációzhat

Forma–1. Szárnyalt a Red Bull és a pontversenyben megelőzte a Ferrarit, amelynél személyi változások várhatók a szünet alatt

Remek rajt után a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nagyon magabiztosan nyerte meg a 62. Forma-1-es Német Nagydíjat. A Mercedes brit pilótája az összetettben 19 ponttal vezet csapattársa, Nico Rosberg előtt, aki csak negyedik lett Hockenheimben.

Hamilton 20160801
Lewis Hamilton vezeti a mezőnyt. A pályán és a tabellán is (Fotó: Reuters - Ralph Orlowski)

A Magyar után a Német Nagydíjon is meghatározó volt a rajt. Ismét a német Rosberg indulhatott az élről, Hamilton és a két Red Bull-autós, a holland Max Verstappen és ausztrál Daniel Ricciardo előtt. Az összetettben második helyen álló Rosberg gyengén rajtolt, Hamilton kilőtt mellette, sőt az első kanyar előtt Verstappen és Ricciardo is megelőzte. Mivel a Mercedes az edzéseken sokkal gyorsabb volt, a német szurkolók arra számítottak, hogy Rosberg majd visszaelőzi riválisait. Erre csak a második kerékcserék után, a 29. körben adódott lehetősége, azonban szabálytalanul előzte meg Verstappent, amiért öt másodperces büntetést kapott. Ricciardo viszont megelőzte Verstappent, aki nem tanúsított semmiféle ellenállást. Közben az élen Hamilton növelte előnyét, és a hajrában kissé kiengedve is fölényesen nyerte idei hatodik, pályafutása 49. Forma–1-es futamát. A legutóbbi négy versenyen kivétel nélkül az élen végzett. Németországban harmadik alkalommal nyert: 2008-ban ugyancsak Hockenheimben, 2011-ben pedig a Nürburgringen lett első. Olyan legendás versenyzők mellé csatlakozott harmadik győzelmével, mint Juan Manuel Fangio, Jackie Stewart, Ayrton Senna és Fernando Alonso. A háromszoros világbajnok 19 pontos előnnyel mehet a négyhetes nyári szünetre. Más kérdés, hogy ez egy futam alatt ledolgozható.

„Az időmérőn hibáztam, amiből tanultam - nyilatkozta a dobogón állva Hamilton. - A mérnököktől remek kocsit kaptam, amellyel a jól sikerült rajtom után szinte tökéletes futamot mentem. Az egész csapat keményen dolgozott azért, hogy ilyen jól álljunk, ezért nagyon megérdemeljük a pihenést.”

Rosberg hiába fogadkozott és reménykedett a verseny előtt, hazai pályán nem tudta visszaszerezni a vezetést a világbajnoki pontversenyben Lewis Hamiltontól. A német szurkolók bánatára nem ment a másik hazai versenyzőnek, Sebastian Vettelnek sem.

Az idény első felében elmaradt a várt Mercedes–Ferrari-csata, sőt, a továbbra is gyengélkedő olasz istállót a pontversenyben a Red Bull megelőzte, mert két versenyzője is dobogós lett. Az ausztrál Daniel Ricciardo meglepő módon ünnepelte a második helyezést, a cipőjéből pezsgőzött. „Nagyon jól bevált a taktikánk - nyilatkozta az ausztrál versenyző -, hiszen a idényben először állhatunk mindketten a dobogón. A győzelemre nem volt esélyem, viszont egy Mercedest sikerült megelőznünk.”

Az eddigi tizenkét futam legnagyobb csalódása a Ferrari szereplése, hiszen Vettelék még nem nyertek futamot, s például a négyszeres világbajnoknál most 26 másodperccel volt gyorsabb Hamilton. A hírek szerint személyi változások is lesznek a nyári szünetben az olasz csapatnál. A világbajnoki sorozat augusztus 28-án a Belga Nagydíjjal folytatódik.


Német Nagydíj: 1. Hamilton (brit, Mercedes), 2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 3. Verstappen (holland, Red Bull), 4. Rosberg (német, Mercedes), 5. Vettel (német, Ferrari), 6. Räikkönen (finn, Ferrari).

A vb-pontversenyek állása 12 futam után: 1. Hamilton 217 pont, 2. Rosberg 198, 3. Ricciardo 133, 4. Räikkönen 122, 5. Vettel 120, 6. Verstappen 115.
Csapatok: 1. Mercedes 415 pont, 2. Red Bull 256, 3. Ferrari 242, 4. Williams 96, 5. Force India 81, 6. Toro Rosso 45.