Sport

A címvédő Real Madrid a német Schalke 04-gyel mérkőzik ismét

Manchester City–Barca a BL nyolcaddöntőjében

A történelem ismételte önmagát, akár csak tavaly, a címvédő Real Madrid a német Schalke 04-gyel, a Manchester City pedig a Barcelonával  játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében – derült ki a tegnapi sorsoláson.

Akár BL-döntőnek is beillik a Manchester City–Barcelona párosítás, ám akár csak tavasszal, jövőre is a nyolcaddöntőben találkozik egymással ez a két csapat. Bizonyára egyik klubnál sem örülnek annak, hogy megint ilyen hamar összesorsolták egymást. Az idén mindkétszer a katalánok ünnepeltek (2–0, 2–1), s mindkét találkozón Lionel Messi és Dani Alves szerezte a spanyol gólokat. A kiemelés értelmében a visszavágót Barcelonában rendezik, négy nappal a Real Madrid elleni el Clásico előtt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a párharc esélyese ezúttal is a Barca.


Nincs miért szomorkodniuk a Real Madrid játékosainak, vezetőinek, papíron könnyű ellenfelet kaptak. Friss emlék számukra a Schalke elleni tavaszi BL-nyolcaddöntő, amikor idegenben 6–1-re, otthon 3–1-re nyertek.
Sorsoltak tegnap az Európa-ligában is. A magyar érdekeltségű klubok közül Dzsudzsák Balázsé, a Dinamo Moszkva a belga Anderlechtet, Gulácsi Péteré, a Red Bull Salzburg a spanyol Villarrealt, Megyeri Balázsé, az Olympiakosz Pireusz pedig az ukrán Dnipro ellen játszik a 16 közé kerülésért.

Bajnok Ligája párosítás: Paris Saint-Germain–Chelsea, Sahtar Donyeck–Bayern München, Schalke 04–Real Madrid, Basel–FC Porto, Manchester City–Barcelona, Juventus, Bayer Leverkusen–Atlético Madrid, Arsenal–AS Monaco.
Európa-liga, a legjobb 32 között: Young Boys–Everton, Torino–Athletic Bilbao, Sevilla–Borussia Mönchengladbach, VfL Wolfsburg–Sporting Lisboa, Ajax Amsterdam–Legia Warszawa, Aalborg–FC Bruges, Anderlecht–Dinamo Moszkva, Dnyipro–Olimpiakosz, Trabzonspor–Napoli, Guingamp–Dinamo Kijev, Villarreal–Red Bull Salzburg, AS Roma–Feyenoord, PSV Eindhoven–Zenit, Liverpool–Besiktas, Tottenham Hotspur–Fiorentina, Celtic Glasgow–Internazionale.