Sport

A címvédő Jug Dubrovnik lett az első döntős

Vízilabda

Az elődöntő volt a csoportelsők jutalma a férfi Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjében, így a Szolnok és a Pro Recco az első napon pihenhetett, s azt várhatta, hogy az Eger–Brescia és az Olimpiakosz–Dubrovnik párharcból mely ellenfél érkezik a legjobb négybe a Duna Arénában.

Ötezer néző előtt az Eger inkább küzdelmes, mint látványos mérkőzésen legyőzte a Bresciát (6–4), így története során először jutott a négy közé a BL-ben. Ez azt is jelentette, hogy biztosan lesz magyar döntős, mert Háraiék lapzártánk után a Szolnokkal mérkőztek a fináléért. A címvédő Dubrovnik a nagy esélyes, nyolcszoros BL-győztes Pro Reccóval harcolt a döntőbe jutásért. A „világválogatottal” felérő reccói csapat ¬ az olasz mellett szerb, montenegrói, horvát, illetve ausztrálból, franciából és spanyolból lett olasz klasszisa is van az együttesnek – célja, hogy visszaszerezze európai elsőségét. A horvátok nagyon jól játszottak, s 10–9-re nyertek. Az ötödik helyért vívott mérkőzésen: Brescia–Olimpiakosz 8–5.

Ma délután a bronzmérkőzés 15.15 órakor kezdődik, a döntő pedig 16.45 kor a Duna Arénában. Mindkét meccset az M4 Sport közvetíti.