Sport

A barcelonás múlt mindennél fontosabb

Spanyol futball. Luis Enrique egy 6–1-es győzelem után látta elérkezettnek az időt arra, hogy bejelentse nyári távozását

A Barcelona a Sporting Gijon elleni 6–1-es győzelme után Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője bejelentette, hogy a következő szezonra nem újítja meg a szerződését a klubnál. Máris megindult a találgatás, ki lehet az utóda.

Luis Enrique 20170303
A jelek szerint Luis Enriquének voltak álmatlan éjszakái (Fotó: Reuters - Albert Gea)

A Luchónak becézett, a szurkolók körében nem kifejezetten népszerű edző, Luis Enrique különleges időpontot választott távozási szándékának bejelentésére. Azt az estét, amelyen csapata az ősz eleje óta legfölényesebb győzelmét érte el, s amelyen hosszú hónapok óta először került a Real Madrid elé. (A vesztett pontokat tekintve még mindig a királyi klub áll jobban.)

„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, amiért bízott bennem, három hihetetlen év volt” – nyilatkozta az edző, aki 2014-ben Gerardo Martinót váltotta, és azóta két bajnoki címet, két Király Kupát és egy Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. A legfanatikusabb Barca-hívők szerint ellenben „csak egy” BL-sikerrel zárja vezetőedző karrierjét az egyesületnél, miközben a mostani szezonban két megalázó vereség érte idegenben, mégpedig a Manchester City és a Paris SG ellen. (Utóbbit még kijavíthatja a jövő héten, bár erre kevés az esély.)

Luis Enrique távozása aligha bomba meglepetés, ezért máris fontosabbnak tűnik, ki kerülhet a helyére. Arsene Wenger, aki sajtóhírek szerint nagy valószínűséggel távozik az Arsenaltól a nyáron, máris közölte, esze ágában sincs elhagyni jelenlegi klubját, noha hírbe hozták a Barcával.

A barcelonai Sport szerint négyes tanács dönt majd az új mester személyéről, s a csoportnak Josep Maria Bartomeu klubelnök, Jordi Mestre, a sportügyekért felelős elnökhelyettes, Albert Soler, a profi részlegért felelős igazgató, valamint Robert Fernández sportigazgató a tagja. Olyan edzőt szeretnének, aki tisztában van a Barcelona filozófiájával (és lehetőleg a klub játékosa is volt), s akiről elhihető, hogy képes lesz folytatni a sikereket.

Ugyancsak a Sport szerint a négy legesélyesebb jelölt Ernesto Valverde (jelenleg az Athletic Bilbao edzője), Ronald Koeman (Everton), Eusebio Sacristán (Real Sociedad) és Juan Carlos Unzué (Luis Enrique eddigi segítője a Barcánál). A madridi Marca szerint Valverde a legnagyobb favorit, noha Koemannak és Eusébiónak sokkal veretesebb a játékosmúltja a katalánoknál. Unzué mindössze öt meccset védett az első csapatban, de ennél fontosabb, hogy 2014 óta a jelenlegi kerettel dolgozik, s a játékosok nagyon kedvelik.

A lapok bedobtak két további külföldi nevet, a német Jürgen Kloppét (Liverpool) és az argentin Jorge Sampaoliét (Sevilla), utóbbinak a nyáron lejár a szerződése mostani csapatánál. Néhány hete valóságos ódát zengett Messiről s arról, hogy milyen szívesen lenne az edzője.


Primera División, 25. forduló: Real Madrid-Las Palmas 3-3, Celta Vigo-Espanyol 2-2, Granada-Alavés 2-1, FC Barcelona-Sporting Gijón 6-1, Osasuna-Villarreal 1-4.
Az élcsoport: 1. Barcelona 57 pont, 2. Real Madrid 56 (24), 3. Sevilla 52 (24).

Német Kupa, negyeddöntő: Bayern–Schalke 3-0, HSV–Mönchengladbach 1-2. Az elődöntő párosítása: Bayern–Lote vagy Dortmund, Mönchengladbach–Frankfurt. Angol FA-kupa: Manchester City–Huddersfield 5-1. Olast Kupa, elődöntő, első mérkőzés: Lazio–AS Roma 2-0.


Egyre jelentősebb a sportpszichológusok szerepe

5 perces interjú: Baranya István sportpszichológus, UEFA pro-licences labdarúgóedző

– Magyar sajátosság, hogy egy csapat a hajrában elveszíti a mérkőzését? Többször is volt rá példa az elmúlt években. Ugyanakkor az igazán nagyok, mint láttuk mostanában a spanyoloknál, szerdán a Real Madridnál, előtte a Barcelonánál, az utolsó pillanatig koncentrálnak.

– Nem egyedi esetről van szó, valóban. S még csak nem is specifikusan magyarról. Említhetném, hogy 1999. május 20-án a Manchester United–Bayern München BL-döntőben hasonló fordult elő. A németek az utolsó utáni pillanatban buktak el a már kézzelfogható távolságban lévő kupához vezető úton. A sportpszichológia azt mondja, hogy egy labdarúgó-mérkőzésen három típusú személyiség van a pályán. Az egyik, aki alulmotivált, a második a topon lévő, a harmadik pedig túl van pörögve. Ha tizenegy futballistából ketten alulmotiváltak s hárman-négyen túl vannak pörögve, az a csapat általában veszít. Ezt egy edzőnek éreznie, tudnia kell.

– Mire építhet egy szakvezető?

– Az első a külső motiváltság, amely lehet presztízs, a kudarctól való félelem vagy éppen a bajnoki cím megszerzésének reménye. A második pedig a belső motiváltság. Ezzel a csapat húzóemberei rendelkeznek.

– Hogyan, mire alkalmazható a pszichológia tudománya egy futballcsapatban?

– Fontos, hogy a csapatban van-e vezéregyéniség, s a csapaton belül milyen hálózatok vannak. De meghatározó az edző személyisége is. Akad olyan típus, aki eleve kudarckerülő típusú, a másik pedig sikerorientált, olyan, aki tizenkilencre is mer lapot húzni. A kudarckerülő a középutat választja, a biztonságra törekszik, csak az lebeg a szeme előtt, hogy jaj, csak nehogy kikapjunk.

– Mi a helyzet a magyar csapatoknál e téren?

– A magyar futballisták jelentős része külső kontrollos. Kudarc esetén többnyire másban igyekeznek keresni a hibát, ezzel palástolva saját gyengeségüket. A belső kontrollos, kőkemény profik sokkal kevésbé befolyásolhatóak a külső körülményektől s olykor a csapattársaktól is. De mindenki láthatja, hogy az edző munkája nem csak a szakmai kérdésekre korlátozódik, olykor az emberi lelket is ápolni kell. (BF)