Sport
A Veszprémnek kötelező továbbjutnia
Kézilabda. A hét végén megkezdődik a Győri ETO és a Ferencváros mérkőzéssorozata – A női bajnokság alapszakasz-elsősége a tét
„Az első meccsen védekezésben elég jól teljesítettünk – nyilatkozta Sabaté –, ám támadásban az egész mérkőzés folyamán sokat hibáztuk, sok helyzetet hagytunk ki. Elégedettek lehetünk azonban az Ukrajnában elért különbséggel, még akkor is, ha ez pontosabb játék esetén sokkal nagyobb is lehetett volna. Az edzéseken természetesen azon dolgozunk, hogy fejlődjünk, és most szombaton jobban teljesíthessünk majd az első meccshez képest.”
Ezen a héten 2020-ig meghosszabbította szerződését Gasper Marguc, a Veszprém szlovén jobbszélsője szerint is a támadójátékukon még lehet javítani: „Ukrajnában sok tiszta helyzetet hibáztunk el, több gólt lőhettünk volna. A visszavágón olyan mérkőzést szeretnénk produkálni, amelyet élvezhetnek a szurkolóink. Talán nem túlzás azt állítni, hogy fél lábbal már a BL negyeddöntőjében vagyunk.”
A női BL-ben egy hét múlva kezdődnek a negyeddöntők, április 2-án az FTC Dabason fogadja a Győri ETO-t, a visszavágó április 9-én lesz Győrben. A párharc győztese vehet részt a májusi budapesti négyes döntőben. Előtte azonban szombat este (20.30, tv: M4 Sport) a két együttes megmérkőzik az NB I.-ben is a győri Audi Arénában, ahol eldőlhet az alapszakasz elsősége. Az ETO-nak eddig egy veresége van, november 4-én kapott ki a Fradi otthonában. Az FTC eddig egy pontot veszített: Dunaújvárosban játszott döntetlent. Amennyiben a címvédő pontot szerezne Győrben, akkor nagy valószínűséggel megnyeri az alapszakaszt, ha viszont a Győr diadalmaskodna, akkor Ambros Martin csapata kerülne kedvező helyzetbe. Ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a két élcsapat az elkövetkező hetekben nyolcszor is megmérkőzik egymással. „Ugyanolyan felszabadultan kell játszanunk, ahogyan legutóbb is tettük – nyilatkozta Hornyák Dóra, az FTC átlövője. – A győzelemhez a tudásunk legjavát kell most is nyújtanunk.”