Sport

A Mercedes eddig visszafogott

Forma–1. Lewis Hamilton nagyon élvezi a Sebastian Vettellel az elsőségért vívott éles csatáját, szerinte az dönt majd kettejük között, ki hibázik kevesebbet a hátralévő futamokon

Hat futammal a Forma-1-es világbajnokság vége előtt a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton 28 ponttal vezet Sebastian Vettel (Ferrari) előtt, aki a vasárnapi Malajziai Nagydíjon, Sepangban csökkenteni akarja hátrányát.

A világbajnoki sorozat hajrájának kérdése, hogy Sebastian Vettel megnyeri-e ötödik vb-címét, vagy legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton is négyszeres győztes lesz. Utóbbihoz a brit segítséget kapott a legutóbbi futamon, Szingapúrban Vetteltől, aki hibázott, s a rajt után kiesett. A német pilóta elismerte, hogy rosszul ítélte meg a helyzetet, amikor védeni akarta az első helyét, s emiatt csökkent az esélye az összetettben az elsőségre. „Az elmúlt három versenyem nem úgy sikerült, ahogyan vártam - nyilatkozta Vettel -, de az autóm gyors, a csapatom kiváló, ezért bizakodva várom a folytatást”.

A nyári szünet után három futamot nyerő Hamilton a tőle megszokott őszinteséggel elmondta, hogy nagyon élvezi a Vettellel való csatát, amiben számára jól jött riválisa visszaesése. „Megpróbálok higgadtan versenyezni, mert kettőnk párharcát az fogja eldönteni, hogy melyikünk hibázik kevesebbet. Tehát a hibamentes vezetés a célom.”

Malajziában - Szingapúrhoz hasonlóan - a Red Bull és Mercedes autói kezdtek a legjobban a szabadedzéseken. A szinte már megszokott s ezúttal is hatalmas eső miatt az első edzés fél órával később kezdődhetett, Max Verstappen volt a leggyorsabb, a Red Bull holland pilótája mögött csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo autózta a második, a spanyol Fernando Alonso (McLaren) pedig a harmadik időt.

A délutáni edzésen, már száraz pályán Sebastian Vettel volt a leg­gyorsabb, csapattársa, Kimi Räikkönen második, Daniel Ricciardo harmadik lett. A Mercedes visszafogottan kezdett, Hamilton hatodik, Veltteri Botas hetedik lett, de nem az edzésen, hanem majd a futamon kell a leggyorsabbnak lenni. Jól mutatkozott be a Toro Rosso újonca, a francia Pierre Gasly, aki a 9., majd a 15. időt autózta. Honfitársa, Ro­main Grosjean autója defektet kapott, ezután nagy sebességgel a gumifalnak vágódott. Autója csúnyán összetört, ő maga azonban sértetlenül szállt ki belőle. A harmadik szabadedzés ma magyar idő szerint 8 órakor, az időmérő 11 órakor kezdődik (tv: M4 Sport), a futam vasárnap 9 órakor rajtól Sepangban.