Sport
A Manchester Cityben bízik a Tottenham
Labdarúgás. Rangadó Londonban – A Chelsea kettőből egy mérkőzést mindig megnyert az elmúlt hónapokban a bajnokságban
Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője már valamikor december táján azt mondta, nincs esélyük az övéinek a Premier League megnyerésére, a Chelsea-nek olyan nagy az előnye, hogy az idény második felében besétál a célba.
Tulajdonképpen múlt szombatig semmi sem ígérte, hogy szoros lehet a végjáték, de a „kékek” Crystal Palace elleni veresége, illetve az a tény, hogy szerdán a Manchester City ellen rangadó vár rájuk (tv: Spíler Tv, 20.35), felcsigázta az érdeklődést. Szögezzük le: Antonio Conte együttese hét ponttal vezet a Tottenham, tízzel az egy mérkőzéssel többet játszó Liverpool és tizeneggyel a Manchester City előtt. Ha ki is kapna a mai rangadón, józan számítás szerint a Spursön kívül nincs esélye másnak utolérni.
Antonio Conte legénységére a main kívül csupán egy olyan mérkőzés vár, amelyen az első hatba tartozó ellenféllel kell játszani: vasárnaphoz egy hétre a Manchester Uniteddel játssza az utolsó rangadóját. Korábban éppen az volt jellemző rá, hogy a rangadókon ugyan nem remekelt, de a középmezőny és a liga hátsó régiójába tartozó csapatokat magabiztosan elverte. A Crystal Palace volt az első „kicsi”, amely legyőzte, döntetlent is csak a Swansea-val, a Burnley-vel és a mumusnak számító Poollal játszott. Egyetlen hullámvölgyet kellett csak átvészelnie, szeptemberben három egymást követő találkozón csupán egy pontot gyűjtött, de azóta nem akadt arra példa, hogy két mérkőzéséből legalább az egyiket ne hozza. Ha pedig ez utóbbit vesszük, nincs mitől tartania a Manchester City ellen sem.
Guardiola együttese a legutóbbi három bajnokiján döntetlent játszott, nincs bombaformában, minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi öt mérkőzéséből mindössze egyet, a kiesőjelölt Middlesbrough ellenit tudta megnyerni. Az eddigi rangadói közül csak a Manchester United és az Arsenal ellen tudott győzni, még 2016 őszén.
Ha meg is botlana a Chelsea, reális kihívó-e a Tottenham? Igen, ha azt vesszük, egyedül Mauricio Pocchettino alakulata volt esélyes 2016-ban is a címre a mostani – a fentiek szerint tágan értelmezhető – esélyesek köréből. A Spurs meglepően jól viseli eddig Harry Kane hiányát, egyike annak a három csapatnak – a másik kettő, óriási meglepetésre, a Leicester City és a Crystal Palace –, amelyik megnyerte a legutóbbi négy bajnokiját. Igaz rá is, sőt, szombat óta csak rá igaz, hogy legyőzhetetlen az élcsapatokon kívül mindenki számára, a mezőnyből a legkevesebb vereséggel áll, eddig csak a Chelsea, a Manchester United és a Liverpool győzte le, hazai pályán az eddig megszerezhető negyvenötből negyvenegy pontot begyűjtött. Ám lényegesen nehezebb a sorsolása a Chelsea-énél, ráadásul tavaly is összecsuklott az idény végére, az utolsó négy meccsén csupán két pontot szerzett.
A címvédő Juventus visszatér Nápolyba
A spanyol Primera Divisiónban a két óriás közül ezúttal a Barcelonának jut kicsivel nehezebb feladat, mivel a BL-szereplésre pályázó Sevilla lesz az ellenfele a Camp Nouban (tv: Sport 1, 19.15). A Real Madrid a Leganés vendége lesz (tv: Sport 1, 21.30). Luis Enrique együttese a legutóbbi tizenkét Sevilla elleni mérkőzéséből, legyen bárhol is a helyszín, csupán kettőt nem nyert meg. A vendégek a legutóbbi négy bajnoki fordulóban mindössze egy pontot szereztek. A Leganés a legutóbbi három mérkőzésén döntetlent játszott, a kiesés ellen küzd. Az olaszoknál nem bajnoki, hanem kupamérkőzés a sláger: a Juventus, akárcsak vasárnap este, ismét a nápolyi San Paolo Stadionban lép pályára (tv: Digisport 1, 20.25). A torinóiak 3–1-re nyerték az első mérkőzést, s több mint két esztendeje nem veszítettek az Olasz Kupában, sőt 2004 novembere óta nem szenvedtek olyan idegenbeli vereséget ebben a sorozatban, amilyennel most kiesnének. (AD)