Sport

A BL-döntőben újra madridi rangadó lesz

Labdarúgás

Két év után ismét a Real Madrid és a Atlético Madrid jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, amelyet május 28-án Milánóban rendeznek.

A két madridi csapat összecsapását 2014-ben a Real nyerte: a hosszabbításban 4–1-re győzött Lisszabonban. Most Ronaldóék az idegenbeli 0–0 után 1–0-ra nyertek az elődöntő visszavágóján a Manchester City ellen. A City edzője, Manuel Pellegrini szerint azért veszítettek, mert képtelenek voltak több helyzetet kialakítani a Bernabéu Stadionban, ahol mindössze két gólszerzési lehetőségük volt. A chilei szakember a Real Madridot tartja a döntő esélyesének.

„Boldog vagyok, hogy ezt a kiváló csapatot irányíthatom, ezeket a nagyszerű futballistákat edzhetem. Együtt kell folytatnunk a munkát, és akkor egységes csapatként nagy dolgokat vihetünk véghez – nyilatkozta az elődöntő után Zinedine Zidane, a Real Madrid edzője, s az Atlético Madrid elleni döntőről szólva azt mondta, mindkét csapatnak ötven százalék esélye van a kupagyőzelemre.