Sport
Hat magyar konzul és folyamatos ügyelet segíti a magyar szurkolókat Dublinban
Szijjártó Péter elmondta, hogy szombaton két járat indul Budapestről Dublinba

A tárcavezető arról számolt be, hogy a jegyértékesítés már lezárult, és 1690 darab vendégjegy kelt el a magyar drukkerek részére.
A szurkolók gyülekezési pontja a Slattery’s Pubban lesz 18 órakor, amely 500 méterre található az Aviva Stadiontól, majd a vonulás 18 óra 30 perckor kezdődik - tudatta.
„A helyszínen összesen hat magyar konzul teljesít majd szolgálatot annak érdekében, hogy ha bárkinek bármilyen ügyes-bajos dolga akad, vagy segítségre van szüksége, akkor hozzájuk tudjon fordulni. Két konzul kollégám a stadionban várja majd a szurkolókat. Ketten lesznek jelen a gyülekezési ponton és a vonulás során. Két konzulunk pedig a repülőtéren segít majd a járatok érkezésekor és indulásakor a magyar szurkolóknak” - tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta, hogy szombaton két járat indul Budapestről Dublinba, vasárnap pedig három az ellenkező irányban. „Tehát a konzuljaink a reptéren is ott lesznek, hogy ha a magyar szurkolóknak a beutazáskor vagy hazainduláskor bármi problémájuk van, vagy segítségre szorulnak, a konzuljainkhoz fordulhatnak” - húzta alá.
„És természetesen az Országos Rendőr-főkapitányságtól is utaznak ki delegáltak, ők összesen hárman lesznek” - folytatta.
A miniszter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is már reggel 6 órától: +36 30 120 9151.
„Mindenkinek jó szurkolást és magyar győzelmet kívánok!” - összegzett.
