Sport

Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben

A magyar játékos szetthátrányból fordít a hallei tenisztornán

Marozsán Fábián szetthátrányból fordítva bejutott a nyolcaddöntőbe hétfőn a 2,5 millió euró (1 milliárd forint) összdíjazású hallei füvespályás férfi tenisztornán.

Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben
Marozsán Fábián
Fotó: AFP/Julien de Rosa

A világranglista 58. helyezettjének ellenfele a főtábla első fordulójában a szerb Miomir Kecmanovic (46.) volt idei első füves pályás mérkőzésén. Bár mindketten 25 évesek, érdekes módon még nem találkoztak egymással, a belgrádi ellenfél már két ATP-tornát megnyert, megfordult a rangsor 27. helyén is, és két Grand Slam-nyolcaddöntővel büszkélkedhet. Az első 12 gém csak a borításon szokásos rövid labdameneteket és bréklabdákat hozott, így a rövidítésre maradt a döntés. Ebben a szerb 0-1 után sorozatban hat pontot hozott, és hiába szépített Marozsán, a sokadig foghatatlan adogatásával lezárta az 52 perces szettet.

A folytatásban a Hajdúszoboszló SE sportolójának jóvoltából megszületett az meccs első brékje, Kecmanovicnak 2:1-nél öt lehetősége volt visszanyerni az elvesztett szervát, de nem járt sikerrel. Innentől Marozsán már nem engedte ki a kezéből a játszmát, és egy semmire hozott adogatógémet követően kiegyenlített. Az utolsó felvonásban a magyar éljátékos 4:4-nél vette el remek fogadásokkal ismét Kecmanovic adogatását, aztán magabiztosan kiszerválta a 2 óra 10 perces mérkőzést.

A 16 között a hetedik kiemelt cseh Tomas Machac (23.) vagy a lengyel Hubert Hurkacz (29.) következik.

A magyar játékos menedzsmentjének esti közleménye szerint Marozsán vállsérülés miatt mondta le a múlt heti stuttgarti tornát, így több ideje maradt készülni az újabb borításra.

"Kisebb gond volt a tricepszemmel, és nem akartuk kockáztatni, hogy rásérülök, mielőtt teljesen rendbe jön az izom. Azt sem bánom, hogy így tovább edzettem füvön a tornák előtt, mivel ez a második olyan szezonom, hogy ezen a borításon is rendesen játszom, előtte 2023-ban csak Wimbledonban léptem pályára, egyébként salaktornákat játszottam. Azt gondolom, hogy alapvetően jó meccs volt, előzetesen is arra számítottam, hogy nagyon kiegyenlített találkozó lesz, hiszen hasonló a játékunk" – mondta Marozsán Fábián.

Hozzátette: füves borításon a sok bréklabda sem feltétlenül jelent nagy előnyt, könnyebben vissza lehet hozni, mint salakon vagy kemény pályán.

"Gyors labdameneteket játszottunk, sok volt a nyerő, sok a hiba is, az kicsit fáj, hogy a rövidítésben volt egy megingásom és elveszítettem az első szettet, de aztán a szünet után gyorsan elvettem ellenfelem adogatását, ami megalapozta a második játszma hangulatát. Gyorsítottam a játékon, agresszívabb voltam, ami rosszul is elsülhet, hiszen kockáztattam, de most bejött, és megfordítottam a meccset" – magyarázta a 25 éves teniszező.

A füves borításról elmondta, továbbra sem a kedvence, de a mérkőzésen ezúttal működtek a támadásai, és volt több jó röptés megoldása is, illetve valamivel magabiztosabbnak érezte a mozgását, mint az elmúlt évben.

Ha Marozsán eljut a negyeddöntőig, ott a világelső olasz Jannik Sinnerrel is találkozhat. Tavaly a hallei torna nyolcaddöntőjében játszottak egymással, és az olasz három szettben győzött.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Marozsán Fábián-Miomir Kecmanovic (szerb) 6:7 (3-7), 6:4, 6:4

Kapcsolódó írásaink