Sport
Gyertyás és Pupp a vigaszágon

Gyertyás, a BHSE sportolója a 16 között a mongol Sosorbaram Lkhagvasurennel csapott össze, akitől kikapott eddigi egyetlen találkozójukon tavaly Abu-Dzabiban.
Az Ázsia-bajnoki második ellenfél ezúttal is keményen tartotta magát a három World Tour-éremnél tartó magyarral szemben, a hosszabbítással együtt nyolcperces (!) meccs egyetlen értékelt akciót sem hozott, ám akkor a mongol megkapta lehúzásért a harmadik intését is, ami már a 23 éves Gyertyás továbbjutását jelentette.
A nyitónap után, amikor 60 kilóban Andrási Márton és Feczkó Csanád is bejutott a nyolc közé, ismét két magyar negyeddöntőst köszönthetett egy súlycsoporton belül a Papp László Aréna közönsége.
Gyertyás nem sokkal később már ismét szőnyegre lépett a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes német Mascha Ballhaus ellen. A négyperces alapidő csak intéseket hozott, majd a hosszabbításból másfél perc telt el, amikor az ellenfél egy belső combdobásra kapott ipponnal véget vetett a küzdelemnek.
Az 52 kilóban kétszeres Eb-harmadik és olimpiai ötödik Pupp Réka a negyeddöntőben egyik „mumusával”, a koszovói Distria Krasniqivel csapott össze pályafutása során tizedszer, s eddig csak egyszer sikerült megvernie a súlycsoport talán legnagyobb sztárját. A
29 éves ellenfél olimpiai arany- és ezüstérmes, emellett háromszoros Európa-bajnok, a World Tour-sorozatban pedig 38-szor állhatott dobogóra. A budapesti csata megint Krasniqi fölényét hozta, aki egy horogdobásra vazaarit kapott, majd hiába intették kétszer is szabálytalan fogásért, ez nem zavarta meg, és a hajrában még egy jukót is elért egy kontraakcióval.
Az Atomerőmű SE kiválósága így szintén a vigaszágon folytatja vb-szereplését.
sma \ skg \ slp \ slp