Sport
Varga Zsolt: Minden helyzetből meg kell tanulni kihozni a maximumot
A szövetségi kapitány értékelte a minimális arányú vereséget

Mi is beszámoltunk róla, hogy Nápolyban 1 gólos vereséget szenvedtek legjobbjaink.
"Ezek alapján és az első félidő alapján azt mondom, pozitívum, hogy ebből a helyzetből tudtunk egy jó mérkőzést generálni, amelyben végül még a döntetlen is benne volt. Fontos, hogy fel tudtunk állni, tettük a dolgunkat. A tanulság egyértelmű: minden helyzetből meg kell tanulni kihozni a maximumot" - magyarázta a szakvezető.
Varga szerint az is látszik, hogy az új szabályoknak köszönhetően még öt-hatgólos különbségnél sem jelenthető ki, hogy eldőlt a mérkőzés. Annyival több a támadás és a védekezés, hogy ha egy csapat nem kezd jól, utána viszont jól teljesít, akkor vissza tud jönni a meccsbe, miként ez ma is történt.
"Az egyértelmű, hogy jobban játszottak nálunk, mi nagy szívvel csináltunk egy komoly menetelést a végén, de látni kell, hogy a számok nem minket dicsérnek" - vélekedett.
A kapitány szerint messzemenő következtetéseket felesleges levonni, mert ez egy épülési folyamat, amikor olyanok is kapnak lehetőséget, akik még soha nem voltak válogatottak, illetve több olyan fiatal, akik nem lesznek egyből "szupersztárok", viszont a jövő érdekében építeni kell őket, márpedig fejlődni, tanulni az ilyen mérkőzéseken lehet igazán.