Ott lesz a magyar labdarúgó-válogatott a jövő évi világbajnokságon?

– Kereki Zoltán, ezt a fiatalabb olvasóink kedvéért említem, két szempontból is beírta nevét a magyar labdarúgás legendáriumába. Első vidéki játékosként lett az Év labdarúgója 1976-ban Magyarországon, egy évvel később pedig világbajnoki selejtezőn lényegében a csoportgyőzelmet hozó győztes gólt szerzett a magyarok által „legyőzhetetlennek hitt” Szovjetunió ellen a Népstadionban. Mit jelentett ez a nap, 1997. április 30-a az ön életében?

– Nagy ünnepség kísérte, azt hittem május 1-je van. Emlékezetem szerint politikai háttere is volt annak a történetnek, hogy megvertük az oroszokat. Az Erzsébet hídon például a munkásmozgalom zászlait hajigálták emberek a Dunába, amikor a csapatbuszunk áthajtott a hídon. Még ennél is emlékezetesebb volt számomra, amikor a szombathelyi drukkerek egy Velencei tó melletti étteremben vártak rám, s innen kocsisor kísért haza. Abban az időszakban a Szovjetunió szakmailag is toronymagas esélyese volt a világbajnoki-selejtezős csoportunknak, s a szovjetek 2-1-es legyőzésével vívtuk ki az elsőséget. De a kijutáshoz Bolíviával pótselejtezőt is játszanunk kellett. A szövetségi kapitányuk azt nyilatkozta a Népsportnak, hogy simán megvernek bennünket, de aztán rúgtunk nekik egy hatost a Népstadionban, és ott kinn Bolíviában is nyertünk 3-2-re, 3600 méter magasan, úgy hogy levegőt sem kaptunk a magaslaton, La Pazban.

– A folytatás, 1978-ban az argentínai világbajnokságon már kevésbé volt örömteli, a nyitómeccsen 2-1-re kikaptunk a házigazdáktól, Törőcsiket és Nyilasit kiállította a bíró. Kiesés, eltiltások, új kapitány, új korszak kezdődött, s 1980 után ebben már Kereki Zoltánra sem számított a Mészöly-Mezey edzőpáros...

– Az utókor ma már a két kiállításról beszél, arra már kevesen emlékeznek, hogy a Nagy Lacinak 1-1-nél akkora gólhelyzete volt, amit ha befejel, nincs az a bíró, aki el tudja csalni a meccset, mint ahogyan az ország-világ szeme láttára megtörtént. Bár akkor lehet, hogy nemcsak Törőcsik és Nyilasi jut a kiállítás sorsára... Arról már nem beszél a futballtörténelem, hogy szinte nem is nyerhettünk, Argentínában akkor katonai junta volt hatalmon, ha véletlenül kiesnek, vagy minket lőttek volna le, vagy az argentin játékosokat, miközben a meccs után nem lehetett embereket látni az utcán. Egészen félelmetes volt a légkör. Utána az argentinoknak Perut kellett 6-0-ra megverniük. Mennyire nyertek? Persze, hogy véletlenül 6-0-ra. A FIFA történetének szégyene volt az, hogy egy katonai diktatúra országát jelölték ki egy világbajnokság helyszínének. S persze a mi pechünk, hiszen abban a magyar válogatottban olyan világklasszisok voltak, mint Törőcsik vagy Nyilasi Tibi. Számunkra más futball volt, más politikai és gazdasági háttérrel, olyannal, amely a mai labdarúgók számára inkább megmosolyogtató lenne. Mi még a világbajnokságra történő kijutásért egy fél Zsigulira való pénzt, hatvan ezer forintot kaptunk.

– Mire a legbüszkébb, amit a pályafutása során elért?

– Arra, hogy hátvéd létemre az NB I-ben ötven gólt rúgtam, a válogatottban pedig hetet. Igaz az ötvenből negyvenet fejeltem. Baráti körben, amikor megkérdezik tőlem, hogy mennyi gólt értem el, mondom ötvenet. De ilyenkor hozzáteszik, azt nem rúgtad, fejelted.

– Jövő márciusban derül ki, hogy 1986 után újra ott leszünk-e a világbajnokságon. Hogy látja a mieink esélyét?

– Szerintem ott leszünk. Nagyon szurkolok a Rossi-csapatnak, meg persze magunknak is, hiszen a magyar futball társadalma már rettenetesen ki van éhezve egy ilyen sikerre. A létszámemelés ezt lehetővé is teszi. Olyan csoportba kerültünk, Portugália, Írország és Örményország társaságában, ahonnan tovább kell jutni. Nem lesz egyszerű. Arra hogy a portugálokat megelőzzük, kicsi az esély, de az is benne van. A realitás az, hogy második helyen végzünk, bár ha a jó Isten is velünk van, akkor lehetünk elsők is. De az nagyon nagy bravúr lenne, hisz még soha sem tudtuk legyőzni Európa braziljait, a portugálokat. Ezt a célt reálissá teszi az is, az elmúlt időszakban a futballunk infrastruktúrája és anyagi háttere megteremtődött. Ausztriát például megelőztük infrastruktúrában, a volt szocialista országokat is lepipáljuk, és a pénzügyi háttér is adott a tao-pénzzel, a tv-közvetítési jogdíjakkal.

– Ugyanakkor még mindig kevés játékos tud kiemelkedni a magyar közegből. Ennek miben látja az okát?

– Szerintem az egyik oka az, hogy amikor látunk egy tehetséges gyereket, azt elkezdjük ajnározni, kényeztetni. Munkára igazából azokat fogják, akik kevésbé tehetségesek. Holott egy labdarúgó egy dologban bízhat igazán, a munkában. A tehetséget egy futballista az anyjának meg az apjának köszönheti, a munkát csak a futball közege tudja megfelelően elvégeztetni vele. Amikor utánpótlás igazgató voltam, 1998 és 2006 között a Magyar Labdarúgó Szövetségben, ötven játékos lett válogatott. Amire nagyon büszke voltam. Most viszont borzasztó kevés ilyen példát látok. Az NB I-es csapatoknál előfordul, hogy utánpótlás játékos évekig nem jut fel az első csapathoz. Már húsz éve azt javasoltam MLSZ elnökségének, hogy az NB I-ben három magyarnak mindenkor a pályán kell lenni, ötnek pedig a meccskeretben. Több vezető kérdezte tőlem, miért mondod ezt Zoli. Azért, feleltem, mert én magyar vezető vagyok. Egy utánpótlás igazgatónak MLSZ szinten kit kéne védenie? A nigériaiakat? Azért vagyunk, hogy a magyar gyerek a lehető legtöbbet hozza ki magából, ehhez kéne hozzá segíteni. De az utóbbi években a magyar gyerekek szinte eltűntek.

– Sőt, mintha elindult volna egy ellentétes folyamat, a magyar szülők minél előbb ki akarják menekíteni a gyereküket a magyar közegből.

– Ebben van logika. Mert ott bizonyosan megdolgoztatják a gyereket. Aki külföldi, annak még többet kell dolgoznia ahhoz, hogy érvényesüljön, mint a hazai gyerekeknek. A külföldi játékos akkor kell, ha jobb, mint a hazai. Ha nem jobb, ha nem szorgalmasabb, ha kevésbé fogható kemény munkára, akkor háttérbe szorul. Abban fejlődött a magyar labdarúgás, hogy fiatalon kiengedjük a játékosokat külföldre, a másik dolog pedig a honosítás. Ugyanakkor egyetlen olyan játékost nem tudunk mondani a válogatottnál, aki a magyar utánpótlás hátteréből jött ki. Varga Barnabás tehetségére például az osztrák ötödosztályban sikerült csak felfigyelni. Sőt, ahogy olvasom, ő egy kőműves mellett dolgozott segédként, amikor sikerült felfedezni. Ez akkora hiba az edzők részéről, amit elmondani nem lehet. Nagy nehezen hazahozzák, s gólkirály lesz rögtön az első évben. Csányi Sándor MLSZ elnöknek abban igaza van, hogy a magyar utánpótlás nincs rendben. Nagyon leült az utánpótlás nevelésünk. Azt sem tudom, hogy most ki az utánpótlás igazgató az MLSZ-ben. Az elmúlt öt évben a magyar utánpótlás válogatott játékost nem adott a sportágnak. Holott a feltételek óriásit változtak. Amikor 1997-ben az én utánpótlás igazgatói korszakomban az ifjúsági válogatottal Izraelbe mentünk egy tornára, a Vico-tulajdonosa, Fenyő János biztosított pénzt ahhoz, hogy el tudjunk utazni. Ma ha egy utánpótlás vezető azt kéri, hogy a Holdra szeretné elvinni a csapatot, megkapja ezt a lehetőséget is. Csak azt kérdezik meg tőle, melyik repülővel menjenek.