Sport
Férfi vízilabda: huszonhetedszer bajnok a Ferencváros
Megvédték címüket a zöld-fehérek

Az FTC Bajnokok Ligája-győztes együttese kiütéses, 22–5-ös győzelmet aratott, megőrizve ezzel több mint hároméves hazai veretlenségét. Ez volt sorozatban a 100. sikere Magyarországon, a Vasastól pedig legutóbb 11 esztendeje kapott ki. A Ferencvárosnak korábban a női csapata is megnyerte a bajnokságot. Negyedszer fordult elő a magyar élvonalban, hogy egy klub duplázni tudott.
A finálé eddigi forgatókönyvének megfelelően a Ferencváros diktálta a tempót, a Vasas viszont tartotta a lépést az első negyedben. A második játékrészben, talán a párharc során először, igazán kijött a két csapat közti minőségbeli különbség: a Ferencváros öt góllal meglépett (8–3), a Vasasnál pedig Mizsei helyett a szezon végén távozó Lévai érkezett a kapuba, de ő sem tudott segíteni (10–3). A címvédő teljesen felőrölte hitehagyott riválisa ellenállását. A Vasasra a harmadik negyed végén már „rá kellett számolni” (14–4), a folytatásban pedig még tovább nőtt a különbség az ob I-es döntők történetének egyik legsimább összecsapásán.
E.ON férfi ob I, döntő, 3. mérkőzés: FTC–Telekom Waterpolo–VasasPlaket 22–5 (4–3, 6–0, 4–1, 8–1), gól: Argiropulosz, Vigvári Ve. 4–4, Fekete, Manhercz 3–3, Madic, Vámos, Jansik Sz. 2–2, Pohl, Di Somma 1–1, illetve Lakatos, Dala, Randelovic, Durdic, Bátori 1–1.
A párharcot 3–0-ra nyerte az FTC.
Az E.ON férfi ob I 2023/24-es szezonjának végeredménye: 1. FTC-Telekom Waterpoolo, 2. VasasPlaket, 3. BVSC-Manna ABC, 4. Szolnoki Dózsa, 5. EPS-Honvéd, 6. Genesys OSC Újbuda, 7. Szegedi VE, 8. Kaposvári VK, 9. Metalcom-Szentes, 10. PannErgy-Miskolci VLC, 11. UVSE, 12. One Eger, 13. DVSE-Master Good, 14. PVSK-Mecsek Füszért.