Sport
A Szolnoki Olajnál az előny
A címvédő Falco csapatának ezúttal szinte semmi nem sikerült

Az alapszakaszt veretlenül megnyerő – ezzel magyar rekordot felállító – Szombathely a rájátszásban egyetlen mérkőzést vesztett, az Alba Fehérvárnak kétszeri hosszabbítás után sikerült legyűrni a vasiakat a negyeddöntő második mérkőzésén. A 3-1-es siker után a Falco 3-0-val lépett túl a ZTE-n. A másik ágon az alapszakaszban harmadik Szolnok 3–0-ra verte a Körmendet, majd a négy között 3–1-gyel bizonyult jobbnak az Atomerőmű csapatánál.
Tavaly szintén a Falco és a Szolnok vívta a döntőt, amelyet 3–1-re nyert meg a sárga-fekete alakulat. Idén a Falco 2008, 2019, 2021, 2022, 2023 és 2024 után hetedszer hódíthatja el a bajnoki serleget, míg a Szolnok 1991, 2007, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016 és 2018 után kilencedszer ünnepelhet.
A jelenlegi szezonban a két gárda háromszor csapott össze, az NB I-ben otthon (101–73) és idegenben (99–77) is magabiztosan nyert a Falco, amely a Magyar Kupa negyeddöntőjében (85-76) is jobbnak bizonyult. Ami az örökmérleget illeti, az eddigi 110 összecsapásból 60-szor szolnoki, 50-szer pedig szombathelyi győzelem született, a négy egymás elleni fináléból 2012-ben és 2018-ban 3–1-re nyert az Olaj, 2021-ben és 2024-ben pedig a Falco diadalmaskodott 3–2-re, illetve 3–1-re.
A szombati nyitányon a Bajnokok Ligájában a 16 közé jutott házigazdák csak 3–2-ig örülhettek, mert az ötödik percben 5–15 volt az állás. A Somogyi Ádám vezérelte Tisza-partiaknál tíz percig tartott ki a lendület, 20–20-nál ismét nyílttá vált a csata. A második negyedben a Magyar Kupa-győztes, gyengén büntetőző Falco tovább futott az eredmény után, mivel Oliver Vidin vezetőedző tanítványai Lukács Norbert harmadik triplájával 12 pontra megléptek. A nagyszünetben 35–47 volt az állás.
Térfélcsere után 18 pontra nőtt a különbség a szép számú piros-fehér tábor örömére, a vendégeknél a kanadai Fardaws Aimaq 13 pontnál tartott. Folyamatosan nőtt a szolnoki előny, a közönség már ébresztőt kiabált a hazai kedvenceknek, akik egyre kilátástalanabbul próbálkoztak a felzárkózással. Az 53–72-ről induló zárószakaszra már eldőltek a lényegi kérdések, a finálé nagy meglepetésre szolnoki sikerrel indult. A Falco másodszor kapott az NB I mostani idényében, a döntőkben pedig először veszítette el a pályaelőnyét.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé kedden folytatódik Szolnokon.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 73–93 (22–22, 13–25, 18–25, 20–21)
Rájátszás, döntő, 1. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Montgomery-Tóth Cecília, Goda László (Téczely Tamás Ferenc)
Szombathely: Váradi 18/12, Pongó 9/6, Clark 5/3, Bognár 3/3, Popovics 12. Csere: Diggs 2, Verasztó –, Novakovics 3/3, Kovács B. –, Perl 8, Keller 13.
Szolnok: Jovanovics 12/6, Somogyi 9/3, Lukács 19/15, Szubotics 10, Aimaq 15/3. Csere: Horváth –, Pallai 8/3, Peringer –, Szugyiczki –, Krnjajski 5/3, Radovanovics 15/3, Rudner.