Sport
Újoncok és világbajnokok is villantottak a teqball bajnokságon
A Nyíregyházán rendezett esemény nemcsak a teqball legnagyobb neveit vonzotta, hanem az amatőr versenyzőket is

A rendezvény nemcsak a teqball legnagyobb neveit vonzotta, hanem az amatőr versenyzők, valamint az utánpótlás korúak számára is egyedülálló lehetőséget biztosított a fejlődésre és a versenyszellem próbára tételére. A kiemelt hazai torna nívóját emelte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is világbajnoki kvalifikációt szereznek a legjobbak.
A két napos program során a versenyszámok széles spektrumát láthatták a résztvevők. Az első versenynapon az utánpótlás korosztályú versenyzők is bemutatták tudásukat. Az Országos Utánpótlás Teqball Bajnokság keretében a legfiatalabb teqball tehetségek is lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák, milyen magas szinten űzik ezt a sportot. Az utánpótlás versenyszámok mellett a profi kategória legjobb versenyzői is asztalokhoz álltak, akik komoly küzdelmeket vívtak a döntős helyekért. A nap végére kialakultak a másnapi döntősök névsora is.
A második napon sem maradtak el a izgalmas összecsapások. A délelőtt folyamán az amatőr egyéni és páros versenyszámok zajlottak, ahol a látogatók rengeteg látványos pillanatot élhettek át. Az amatőr kategória ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett, és az esemény egyértelműen hozzájárult a sportág további népszerűsítéséhez.
A nap fénypontjaként kerültek sorra a profi kategóriák döntői, ahol már nemcsak a teqball tudásról, hanem a pszichológiai felkészültségről és az állóképességről is szóltak a mérkőzések. Az utolsó mérkőzéseket megelőzően a Magyar Teqball Szövetség elnöke, dr. Janó Márk köszöntötte a versenyzőket és a szurkolókat, hivatalosan is megnyitva a 2025-ös bajnoki idényt. A versenyteljesítmények és az izgalmas döntők egyértelműen megmutatták, hogy a teqball már nemcsak egy feltörekvő sportág, hanem valódi kihívást jelent a nemzetközi mezőnyben is.
MOL ORSZÁGOS TEQBALL BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNY:
Női egyéni
- Izsák Anna (Puskás Akadémia)
- Dezsényi Zsófia (Rába ETO)
Férfi egyéni
- Csábi Milán (Infinity Teqball)
- Cséri Soma (Infinity Teqball)
- Dombai Gergő (Infinity Teqball)
Női páros
- Péchy Petra & Vicsek Nóra (REAC Sportiskola SE)
- Kota Gabriella & Ács Krisztina (Rába ETO)
Férfi páros
- Bányik Csaba & Katz Balázs (Rába ETO)
- Cséri Soma & Dombai Gergő (Infinity Teqball)
- Levik Boldizsár & Tóth Benjámin Patrik (Rába ETO)
Vegyes páros
- Péchy Petra (REAC Sportiskola SE) & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy SE)
- Ács Krisztina & Bányik Csaba (Rába ETO)
- Kota Gabriella & Katz Balázs (Rába ETO)
ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS TEQBALL BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNY:
Egyéni
- Mohácsi Roland (Sárréti Teqball SE)
- Kecskés János (Amber Teq)
- Erdei Zalán József (Amber Teq)
Páros
- Mohácsi Roland (Sárréti Teqball SE) & Naisz Ádám (Arenda Teqball)
- Kecskés János & Erdei Zalán (Amber Teq)
- Bóni Róbert Viktor & Lakatos Kevin (Infinity Teqball)
AMATŐR TEQBALL KUPA SOROZAT VÉGEREDMÉNYE:
Egyéni
- Mohácsi Roland (Sárréti Teqball SE)
- Bóni Róbert Viktor (Infinity Teqball)
- Lakatos Kevin (Infinity Teqball)
Páros
- Erdei Zalán & Mudri Soma (Amber Teq)
- Lakatos Kevin & Bóni Róbert (Infinity Teqball)
- Sebestyén Apor & Varga Balázs (Infinity Teqball)
A 2025-ös MOL Országos Teqball Bajnokság első fordulója tehát sikeresen zajlott le, és ismét egyértelművé tette, hogy a teqball hazai és nemzetközi szinten is komoly figyelmet érdemel. A rendezvény nemcsak a legjobbak számára biztosított lehetőséget a fejlődésre, hanem az amatőrök és a fiatal tehetségek számára is kihívásokat és élményeket kínált. A sportág jövője tehát biztosítottnak tűnik, és remélhetőleg a következő fordulók is hasonlóan izgalmas versenyeket hoznak majd.