Sport

A PSG az Arsenal–Real Madrid párharc továbbjutójával találkozik majd

Az Aston Villa vezetőedzője, Unay Emery ugyancsak csapatát dicsérte

Csapata közel volt ahhoz, hogy eltékozolja négygólos előnyét, Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetőedzője ennek ellenére dicsérte játékosait az Aston Villa elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőt követően, melyen együttese 3–2-re kikapott.

A PSG az Arsenal–Real Madrid párharc továbbjutójával találkozik majd
John McGinn lövi a csapat második gólját az Aston Villa–Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája negyeddöntő második mérkőzésén a közép-angliai Birminghamben
Fotó: AFP/Franck Fife

A PSG a hazai első mérkőzésen 3–1-re győzött, majd kedden este Birminghamben a 28. percben már 2–0-ra vezetett. Ekkor vélhetően a spanyol szakember sem gondolta, hogy tanítványai bajba kerülhetnek. Az Aston Villa viszont nem adta fel, és a második játékrész elején fordított, majd a folytatásban is több nagy helyzetet alakított ki, de a franciák olasz kapusa, Gianluigi Donnarumma onnantól mindent védett.

„Szerintem a világ legjobb kerete az enyém, nem csak a kapusunk a legjobb. Azt gondolom, hogy a két mérkőzés alapján megérdemeltük a győzelmet – jelentette ki a találkozót követően Luis Enrique. – Boldogok vagyunk, hogy sorozatban másodszor bejutottunk az elődöntőbe. Most szeretnénk megtenni az újabb lépést.”

Marquinhos, a párizsiak brazil védője arról beszélt, hogy végig biztosak voltak a továbbjutásukban.

„Hittünk magunkban, de az a Bajnokok Ligája. Itt a meccsek mindig nehézzé válhatnak” – mondta Marquinhos.

Az Aston Villa vezetőedzője, Unay Emery ugyancsak csapatát dicsérte, és arról is beszélt, hogy a céljuk egyértelműen az, hogy visszatérjenek a sorozatba.

„Nagyon büszke vagyok mindenre, amit a Bajnokok Ligájában elértünk. Mostantól pedig az a cél, hogy a Premier League utolsó hat fordulójában kiharcoljuk a BL-ben a helyünket, ami a legfontosabb sorozat” – mondta a szintén spanyol szakember.

Közben a játékosok azt emelték ki, hogy nagyon közel voltak a bravúrhoz, ezért kettős érzések kavarognak bennük.

„Nagyon közel voltunk, de még mindig hiányzott egy kicsi plusz – mondta John McGinn csapatkapitány, az együttes második góljának szerzője. – Persze csalódottság is van bennem, de elsősorban azt érzem, hogy büszke vagyok a csapattársaimra. Messziről indultunk és mégis nagyon közel jutottunk a bravúrhoz. Megvoltak a lehetőségeink, hogy kiharcoljuk a hosszabbítást és nagyon büszkék lehetünk arra, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen visszakapaszkodtunk a párharcba.”

A Paris Saint-Germain az elődöntőben az Arsenal-Real Madrid párharc továbbjutójával találkozik majd.

Kapcsolódó írásaink