Sport

Még egy évet ráhúz a körmendi ikon

Ferencz Csaba szerint csökkent a férfi kosárlabda-bajnokság színvonala

A már évekkel ezelőtt is a visszavonulását tervező 39 éves körmendi példakép és csapatkapitány, Ferencz Csaba úgy érezte, még egy évet nyugodtan játszhat a bajnokságban – írta meg az nso.hu.

Még egy évet ráhúz a körmendi ikon
A triplagyáros Ferencz Csaba
Fotó: Facebook/Egis Körmend Hivatalos

– Negyven leszek a jövő hónapban, emiatt egész idényben azon törtem a fejem, mi legyen: abbahagyjam-e vagy sem. Arra jöttem rá, hogy nehéz ezt a játékot befejezni 24 év után, főleg azután, ami ebben az évadban velem történt. Azzal tisztában voltam, hogy ha nem tudok hozzátenni a játékhoz, a csapat eredményességéhez, akkor tuti befejezem, de nem így volt, jó teljesítményt nyújtottam, s úgy éreztük a szakmai stáb és a vezetőség tagjaival egyetértésben, hogy még egy idény simán benne van a pakliban – nyilatkozta a körmendi ikon a sportnapilapnak.

Fepu, a körmendi drukkerek kedvence szerint a játék minősége visszaesett a honi bajnokságban, vannak problémák, s nem jönnek a fiatalok az utánpótlásból, nincs áttörés, többek közt – mint mondja – ezért játszhat ő is majd’ negyvenévesen anélkül, hogy lefelé kilógna…

Valamit tenni kell, változtatni sok mindenen, főleg a fiatalok szemléletén – tette hozzá a korábbi válogatott kosaras.

Az Egis Körmend szombaton kezdi meg a rájátszást, az ellenfél a Szolnoki Olaj lesz.

Kapcsolódó írásaink