Sport
Dráma Liverpoolban: Tizenegyesek jelentették Szoboszlaiék korai búcsúját
Párizsban és Liverppolban is a vendégcsapat győzött egy góllal, így hosszabbítás, majd büntetők következtek

A játéknap rangadóján az alapszakaszgyőztes Liverpool FC saját közönsége előtt korántsem volt olyan alárendelt szerepben, mint Párizsban, ahol ennek ellenére 1–0-ra-nyert. A mezőnyben többnyire kiegyenlített volt a játék, ugyanakkor a francia csapat kontrái veszélyesebbek voltak, mint az angol éllovas támadásai, így Ousmane Dembélé korai góljával a PSG megérdemelten vezetett a szünetben.
A második félidőben rákapcsolt Premier League listavezetője, sőt a magyar válogatott csapatkapitánya betalált, azonban gólját – Luis Díaz leshelyzete miatt – nem adták meg. A Vörösök egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a riválisra, amely állta a sarat, legközelebb a csereként beállt Jarell Quansah járt a gólhoz, de a fejese a jobb kapufán csattant, így hosszabbításba torkollott a párharc.
A ráadást jobban kezdte a PSG, de mindkét lehetőségét elpuskázta, ezt követően viszont nem forogtak veszélyben a kapuk. Az újabb térfélcserét követően is csak a vendégeknek volt helyzetük, azonban a brazil Alisson Becker több ízben is bravúrral hárított, így az idegek csatája döntött, de ebben már nem vehetett részt Szoboszlai, akit a hosszabbítás szünetében lecserélt Arne Slot vezetőedző.
A tizenegyesek során az uruguayi Darwin Nunez és Curtis Jones hibája döntött, mert mindkét liverpooli játékos próbálkozását kivédte a PSG Európa-bajnok olasz kapusa, Gianluigi Donnarumma. A PSG a nyolc között a belga Club Brugge vagy az angol Aston Villa együttesével találkozik.
A meccs egyetlen góljának históriája: a 12. percben Dembélé indította Barcolát, aki visszapasszolt a kapu előtt érkező társához. Konaté megpróbált tisztázni Dembélé elől, de egyúttal Alisson mellett is elrúgta a labdát, a párizsiak támadója pedig köszönte a lehetőséget és az üres kapuba lőtt. 0–1!
BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LIVERPOOL (angol)–PSG (francia) 0–1 (0–1, 0–1, 0–1) – 11-esekkel: 1–4
Liverpool, Anfield Road. Vezette: Kovács István
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold (Quansah, 73.), I. Konaté (Endo, 111.), Van Dijk, A. Robertson – Szoboszlai (H. Elliott, 106.), Gravenberch, A. Mac Allister (C. Jones, 91.) – Szalah, Diogo Jota (D. Núnez, 73.), Luis Díaz (Gakpo, 101.). Menedzser: Arne Slot
PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos (Beraldo, 90+2.), W. Pacho, N. Mendes – J. Neves (G. Ramos, 120+1.), Vitinha, F. Ruíz (Zaire-Emery, 91.) – Kvarachelia (Li Kang In, 101.), O. Dembélé, Barcola (Doué, 67.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: O. Dembélé (12.)
Továbbjutott: a PSG, 1–1-es összesítéssel, 11-esek után