Sport
Az eltiltott Jannik Sinner továbbra is világelső
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a teniszranglistán

Több éljátékos kifogásolta, hogy az elmúlt két Grand Slam-tornát megnyerő Jannik Sinnert doppingolás miatt csak három hónapra tiltotta el a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (Wada), így francia nyílt teniszbajnokságon már indulhat Párizsban.
Sinner tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki, kis mennyiségben. Akkor azzal védekezett, hogy a tiltott szer akaratán kívül jutott a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája révén masszás során.
A világranglistán Marozsán Fábián egy helyet javítva az 54., Fucsovics Márton pedig egyet visszacsúszva a 89. Márciusban mindkét játékos az Egyesült Államokban szerepel, az Indian Wells-i, majd a miami keménypályás szupertornán. A nőknél a top 3-ban nincs változás, a fehérorosz Arina Szabalenka áll az élen a lengyel Iga Swiatek és az amerikai Coco Gauff előtt. A teniszezőink közül a 95.-ről a 97. helyre visszaeső Bondár Anna az egyedüli magyar a legjobb százban, aki már kiesett az Indian Wells-i selejtezőben. A top 200-ban van Udvardy Panna (143.) és Gálfi Dalma (165.), akik pályára lépnek a jövő heti, Székesfehérváron sorra kerülő, 75 ezer dollár összdíjazású ITF-versenyen.