Sport

Szoboszlai teljesítménye mellett Haaland sem ment el szó nélkül

Még a riválisok is elismerik: a Manchester City norvég sztárja egy szóval reagált Szoboszlai Dominik posztjára, hívta fel a figyelmet a mandiner.hu.

Szoboszlai teljesítménye mellett Haaland sem ment el szó nélkül
Szoboszlai Dominik öröme érthető
Fotó: AFP/Oli Scarff

Szoboszlai Dominik élete formájában van: a magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool elmúlt két mérkőzésén két gólt és egy gólpasszt jegyzett, így a szakértők és a szurkolók is áradoznak róla. A 24 éves támadó középpályás a Newcastle United elleni győztes bajnoki másnapján egy posztban két képet tett ki az Instagram-oldalára, amelyre természetesen egymás után érkeztek a reakciók.

Az egyik fotón látható Luis Díaz, valamint Ryan Gravenberch is méltatta őt kommentjével, de nemcsak csapattársai, hanem a riválisok tetszését is elnyerte Szoboszlai teljesítménye.

A Manchester City sztárja, Erling Haaland egy „Yeaaah”-vel reagált, míg a héten Kerkez Milos passzából hatalmas gólt rúgó Justin Kluivert tetszését is elnyerte a poszt.

A norvég csatárral azóta ápol baráti viszonyt a magyar klasszis, hogy 2019-ben csapattársak voltak az osztrák Salzburgban. Kluiverttel kapcsolatban pedig azt érdemes tudni, hogy ő kapta januárban a Premier League legjobb játékosának járó elismerést, és mikor az örömhírt megosztotta a közösségi oldalán, Szoboszlai is belájkolta a posztot.

A Liverpoollal kapcsolatban egyébként friss hír, hogy 57 millió fontos (nagyjából 27,6 milliárd forint) adózás előtti veszteséggel zárta az előző pénzügyi évet – szúrta ki a Nemzeti Sport. A klub pénteken hozta nyilvánosságra a tavaly május 31-én zárult időszak adatait, amelyek szerint a bér- és rezsiköltségek olyannyira megemelkedtek, hogy hiába ért el először több mint 300 millió fontos kereskedelmi bevételt, veszteséget könyvelt el.

A bevételek növekedése ellenére az adminisztratív költségek 600 millió fontra nőttek, miközben a médiával kapcsolatos bevételek 38 millió fonttal csökkentek, mivel a csapat az előző idényben a Bajnokok Ligája helyett csak az Európa-ligában szerepelhetett.

A Liverpool a hétvégi FA-kupa fordulóban már nem érdekelt. Szoboszlaiék legközelebb jövő szerdán a francia Paris Saint-Germain vendégei lesznek a BL nyolcaddöntőjének első felvonásán.

Kapcsolódó írásaink