Sport

Sznúker: Révész Bulcsú két győztes meccs után kikapott a szaúdi versenyen

Ez történt a sportág első szaúdi pontszerző versenyének selejtezőjében

A 111. helyen rangsorolt junior világbajnok magyar játékos az első körben az amatőr státuszú ukrán Julian Bojkót verte 4–2-re, majd a második fordulóban meglepetést okozva 4–3-ra felülmúlta az 54. helyen kiemelt angol Mark Davist is.

Sznúker: Révész Bulcsú két győztes meccs után kikapott a szaúdi versenyen
Sznúker: Révész Bulcsú két győztes meccs után kikapott a szaúdi versenyen (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/NurPhoto/Robert Szaniszlo

A harmadik körben a 17 éves Révész közel járt az újabb bravúrhoz, ugyanis az első három frame-et megnyerve 3–0-ra elhúzott az északír Jordan Brown ellen, akitől júniusban a Championship League-ben 3–1-re kikapott. A negyedik partiban többször is megindult a magyar játékos, de nem tudta lezárni a mérkőzést, így hiába vezetett, amikor már csak a színes golyók voltak az asztalon, riválisa az utolsó öt golyó elsüllyesztésével szépített.

A hátralévő három partiban már a 43. helyen kiemelt és ennek megfelelően esélyesebb Brown akarata érvényesült, mindegyik frame-t kontrollálva - többek között a meccs legnagyobb, 51 pontos brékjét lökve – fordított és 4–3-as győzelmével bejutott a legjobb 48 közé.

A tavaly és idén U18-as Európa-bajnok Révész így is hétezer fonttal gazdagodott a rijádi viadalon.

Kapcsolódó írásaink