Sport

Noah Lyles: Nem éreztem elsőre, hogy megnyertem

„Hatalmas volt a nyomás, nem éreztem elsőre, hogy megnyertem"

Noah Lyles vasárnap este az egyik legszorosabb befutóval nyerte meg a 100 méteres síkfutás döntőjét a párizsi olimpián, az M4 Sportnak pedig elárulta, a célba érkezést követően egyáltalán nem volt biztos a győzelemben.

Noah Lyles: Nem éreztem elsőre, hogy megnyertem
Noah Lyles
Fotó: AFP/Ben Stansall

„Hatalmas volt a nyomás, nem éreztem elsőre, hogy megnyertem, mert nekem kicsit úgy tűnt, hamar dőltem be, de amikor láttam a nevem az első helyen, az hihetetlen érzés volt” – elevenítette fel az eseményeket az M4 Sport helyszíni stábjának Noah Lyles, aki elismerte, a döntő után azt mondta a végül második jamaicai Kishane Thompsonnak, hogy szerinte ő nyert.

Az olimpiai bajnoki címről mindössze öt ezred döntött, Thompson 9.789-cel, Lyles pedig 9.784 másodperccel ért célba.

Az amerikai aranyérmes elmondása szerint az elmúlt három évben mentálisan újjá kellett építenie magát, már a finálé előtt is érezte, hogy nem lesz könnyű megszerezni az aranyérmet.

„Nem mondanám, hogy ideges voltam, inkább azt, hogy rettentően kíváncsi voltam, mi fog történni a pályán” – fogalmazott a sajtónak a tavalyi budapesti világbajnokságon 100-on, 200-on és a 4x100-as váltó tagjaként is győztes sprinter, aki a harmadik legjobb idővel jutott a fináléba.

A 27 éves atléta azt is elárulta, hogy nagyon megviselte őt, amikor három évvel ezelőtt nem került az olimpiai csapatba 100 méteren, ezt követően kisebb depresszióval is küzdött, éppen ezért nagy energiát fektetett a mentális felkészülésébe.

„A legjobbak legjobbjai között értem el ezt az eredményt, a lehető legkomolyabb versenyen és a legnagyobb nyomás alatt” – jelentette ki a 200 méteren háromszoros világbajnok és Tokióban olimpiai bronzérmes futó. „2021-ben még a csapatba sem kerültem ezen a távon, most pedig itt vagyok a 100 méter olimpiai bajnokaként.”

Kapcsolódó írásaink

Laureus-díj: Djokovic és Bonmatí kapta idén az elismerést

ĀA fogyatékossággal élő sportolók kategóriájában Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta révén 18 év után először szerepelt magyar sportoló a jelöltek között, ebben a kategóriában végül a holland kerekesszékes teniszező, Diede de Groot kapta meg a díjat