Sport

Szabó Szebasztián nem jutott tovább

A 28 éves úszó úgy véli, benne van és lesz is az a 21.67-es idő, amivel döntőbe lehetett volna kerülni

Szabó Szebasztián nem jutott tovább 50 méter gyorson csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.

Szabó Szebasztián nem jutott tovább
Szabó Szebasztián egy korábbi versenyen
Fotó: AFP/Sebastien Bozon

A győriek kiválósága a tavalyi, fukuokai világbajnokságon úszott 21.67 másodperces idejével a 11. volt az olimpiai nevezési listán, ebből azonban nem sok mindenre lehetett előzetesen következtetni, mivel csaknem negyven riválisa is 22 másodpercen belüli eredménnyel érkezett Párizsba, ő pedig idén erre még nem volt képes. Legközelebb a belgrádi Európa-bajnokságon járt ehhez, amikor az elődöntőben 22.03-mal zárt.

Ebben a számban tíz előfutamot rendeztek, a 28 éves magyar úszó a kilencedikben állt rajhoz, és ugyan a rajtot a legjobban kapta el 60 százados reakcióidővel, végül csak 22.12 másodperccel csapott célba, amivel összesítésben a 24. helyen zárt.

„Ez valami egészen borzalmas volt. Csalódott vagyok, de nem vagyok mérges, mert tudom, hogy végigcsináltam a munkát, egyetlen versenyre sem edzettem még ennyit korábban, de itt látszik, hogy ez sajnos nem volt effektív. Valamin változtatni kell, az biztos, és fogok is, de még nem tudom, hogy min. Tudom, hogy bennem van és lesz is az a 21.67-es idő, amivel szerintem itt döntőbe lehetett volna kerülni, de az elmúlt másfél évben mindenki láthatja, hogy csak szenvedek – nyilatkozta az MTI-nek Szabó. – Nincs semmi bajom, nem voltam beteg vagy ilyesmi, egyszerűen lassú vagyok. Haza kell mennem, átgondolni a dolgokat és folytatni a munkát, inkább okosan, mint erősen.”

Kapcsolódó írásaink