Sport

Siklósi ezüst-, Andrásfi bronzérmes férfi párbajtőrben

Siklósi Gergely ezüst-, Andrásfi Tibor bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők csütörtöki egyéni versenyében a bázeli vívó Európa-bajnokságon. Pusztai Liza a női kardozók csütörtöki egyéni versenyében nyert ugyanott ezüstérmet.

Siklósi ezüst-, Andrásfi bronzérmes férfi párbajtőrben
Pusztai Liza elődöntőbe jutott vívó Európa-bajnokságon
Fotó: Facebook/Hungarian Fencing Federation – Magyar Vívó Szövetség

A főtáblára három magyar került fel, ők pedig a negyeddöntőig mindannyian lejutottak. Ott Andrásfi a világbajnoki címvédő, a világranglistán éllovas Koch Mátéval vívott, és 10–9-re győzött ráadástussal. A 2019-ben világbajnok 2021-ben olimpiai ezüstérmes, a nemzetközi rangsorban második Siklósi a svájci Alexis Bayard ellen nyert, majd az elődöntőben Andrásfival vívott a fináléért.

Az első két szakaszban szoros volt az állás, hol az egyik, hol a másik vívó vezetett. A harmadik három percben 7–7-nél Siklósi akciója volt pontos, de mindkét oldalra felkerült az eredményjelzőre a nyolcadik találat. Andrásfi ezt jelezte, vissza is vették tőle a pontot, Siklósi pedig megköszönte a gesztust. Innentől egyoldalúvá vált a küzdelem, mert Siklósi „felgyorsult”, gyakorlatilag minden bejött neki, csuklóra talált, dobott szúrása és feltartó szúrása is pontos volt és a végéig héttalálatnyira nőtt a különbség.

A döntőben a francia Luidgi Mideltonnal vívott. Az első perc passzívan telt el, majd a magyar párbajtőröző adta az első tust másfél percnél. Innentől a hosszú kezű, ruganyos francia fordított – az első szünet 1–2-nél következett –, majd elhúzott három tussal, de a második három perc végére Siklósi felzárkózott 6–5-re. A harmadik szakaszban megint nőtt a különbség, Siklósi azonban a rá jellemző módon nem adta fel, 6–11-ről is képes volt visszakapaszkodni, pedig egyre jobban szorította az idő, azaz rendre kockáztatnia kellett, ráadásul a dinamikus francia is taktikusan vívott. Tizenhat másodperccel a vége előtt 13–14 volt az állás, az egyenlítés azonban elmaradt, 13–15-tel zárult az asszó.

Andrásfi és Siklósi a magyar küldöttség első érmeit szerezte a svájci Eb-n.

Pusztai ezüstérmes

Pusztai Liza a női kardozók csütörtöki egyéni versenyében a bázeli vívó Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert.

A csapatban világbajnok, egyéniben 2017-ben Eb-bronzérmes magyar kardozó a sikeres csoportszakasz után a legjobb 32-ben kezdett a főtáblán. Ott azeri, georgiai, olasz és spanyol ellenfélen keresztül jutott el a döntőig, melyben egy újabb spanyollal vívott. Az elején határozott volt, 4–-re ellépett, de aztán elbizonytalanodott, és Celia Perez Cuenca sorozatban hét találatot adott. A 4–8-nál következő szünet után volt hat tus is a különbség, a magyar vívó azonban nem adta fel, esélye nyílt az egyenlítésre, végül 15–13-ra kapott ki. 13–14-es állásnál ritkán látható jelenet játszódott le, az akció után a spanyol hevesen ünnepelte győzelmét, Pusztai úgy vélte, hogy ő volt a támadó fél, a videózás pedig nem járt eredménnyel a tekintetben, hogy volt-e pengeérintkezés. Végül az asszóvezető közölte, hogy nincs döntés, azaz maradt a 13–14 a táblán. A következő támadásnál viszont a spanyol már egyértelmű tust adott.

Pusztai a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte a svájci Európa-bajnokságon.

A csapatban világbajnok társai is főtáblások voltak: Szűcs Luca az első, Márton Anna és Battai Sugár a második fordulóban esett ki.

Eredmények, férfi párbajtőr:

a 64 között:
Siklósi Gergely–Flavio Giannotte (luxemburgi) 15–11
Koch Máté–Gabriele Cimini (olasz) 10–6
Andrásfi Tibor–Miguel Frazao (portugál) 15–12
a 32 között:
Siklósi–Markus Salm (észt) 13–12
Koch–Maciej Bielec (lengyel) 15–11
Andrásfi–Yonatan Cohen (izraeli) 15–8
a 16 között:
Siklósi–Juan Pedro Romero (spanyol) 15–13
Koch–Alon Sarid (izraeli) 15–10
Andrásfi–Josef Mahringer (osztrák) 15–12
negyeddöntő:
Siklósi–Alexis Bayard (svájci) 15–11
Andrásfi–Koch 10–9
elődöntő:
Luidgi Midelton (francia)–Ian Hauri (svájci) 15–7
Siklósi–Andrásfi 15–8
döntő:
Midelton–Siklósi 15–13
A végeredmény: 1. Luidgi Midelton, 2. Siklósi Gergely, 3. Ian Hauri és Andrásfi Tibor, ... 5., Koch Máté, ... 82. Nagy Dávid

Eredmények, női kard:
a 64 között:
Márton Anna–Malgorzata Kozaczuk (lengyel) 15–7
Olga Hramova (bolgár)–Szűcs Luca 15–14
a 32 között:
Pusztai Liza–Palina Kaszpjarovics (azeri) 15–7
Jolien Corteyn (belga)–Battai Sugár 15–14
Manon Apithy–Brunet (francia)–Márton 15–14
a 16 között:
Pusztai–Lika Jijieisvili (georgiai) 15–9
negyeddöntő:
Pusztai–Michela Battiston (olasz) 15–13
elődöntő:
Pusztai–Araceli Navarro (spanyol) 15–11
Celia Perez Cuenca (spanyol)–Zuzanna Cieslar (lengyel) 15–14
döntő:
Perez Cuenca–Pusztai 15–13
A végeredmény: 1. Celia Perez Cuenca, 2. Pusztai Liza, 3. Araceli Navarro és Zuzanna Cieslar, ... 17. Battai Sugár, ... 30. Márton Anna, ... 33. Szűcs Luca

Kapcsolódó írásaink