Császári Attila kicsit belehalt a lovaglás törlésébe – INTERJÚ

– Akár hirdetést vagy körözést is feladhatnánk, úgy kereshetnénk Császári Attilát. Hol találnánk?

– Nyáron Tihanyban, egyébként Zuglóban, ha éppen nem utazom.

– Számtalan testület és bizottság tagja volt, azok közül mi maradt meg?

– Kizárólag a MOB etikai bizottsága, a BOM felügyelő bizottsága és a Tihanyért aggódó Révbe Érünk Egyesület elnökségi tagsága.

– Rohangál még?

– A csak futást a csípőprotézis-műtétem után felváltotta a mindenevő sportolás. A futásra így tíznaponként kerül sor.

– És lovagol is? Hiszen úgy tudom, a lovakat, a lovaglást mindennél jobban szerette.

– Nálam ez szerelem az első nyeregbeüléstől kezdve, és a mai napig tart.

– Mit szól hozzá, hogy a lovaglást törölték az öttusából, legalábbis az olimpia műsorából? Helyette valamilyen akadályverseny van. Most Császári Attila is kúszni-mászni fog?

– Kúszni-mászni már biztosan nem fogok. A lovaglás törlésébe a mi generációnk, velem együtt, belehalt. Mindannyian szégyenletes csonkításként éljük meg. Ugyanakkor az érthetetlen, hogy olyan sportágat fogadtak el a 2028-as olimpiára, amiből felnőttek számára még nem rendeztek világversenyt.

– Tudom, a lovaglás drága dolog, meg sok munkát igényel, de látványos és romantikus is, s miért kellett most felrúgni évszázados hagyományt? Nem biztos például a futballban sem, hogy hasznos lesz a néhány bevezetett új szabály.

– Az UIPM, azaz a nemzetközi szövetség elnökének, Klaus Schormannak a számlájára írható a lovaglás szisztematikus devalválása, és különösen az olimpiai játékok lovas számának minősíthetetlen szervezése. Nekünk, magyaroknak is számos javaslatunk volt az olimpiai lovas szám magas színvonalú lebonyolítására , de az elnöknél ez zátonyra futott.

– A változtatás, a tradíció megtörése, nem gondolja, hogy árt majd a sportág népszerűségének? Például a gyerekek körében nem veszít a népszerűségéből?

– A tradíció a számunkra fontos, de a gyerekeket kicsit sem motiválja. Óriási ma a harc a gyerekekért, fantasztikusan kiszélesedett a terep, amivel verseny folyik a figyelmükért, ezért magam inkább a sportág versenyképessége érdekében változáspárti vagyok. Azt pedig, hogy ez a mostani akadályverseny bevezetés népszerűsíti-e a sportágat, csak az idő fogja eldönteni.

– Ön annak idején miért, hogyan váltott úszásról öttusára?

– Korosztályos világrekordtartóként olimpiai érmet céloztam meg. Amikor kiderült, hogy úszásban a döntőbe jutás lehet a pályám csúcsa az olimpián, az egyik pillanatról a másikra unalmassá vált számomra ugyanaz a munka. Amikor egy ilyen fájdalmas szembesülés alatt tizennyolc évesen lóra ülhettem, ott azonnal meg is pecsételődött a további úszókarrierem, és kezdetét vette egy zöldfülüként induló, de csodálatos tíz év öttusaversenyzés.

– Gondolom, Balczóék sikerei is hatottak az ifjú Császárira?

– Olyannyira, hogy 1972-ben Münchenben úszóként buzdíthattam a futópályán, és az ő eredményhirdetése volt számomra az olimpián az első, amit az olimpiai uszodán kívül élhettem át.

– Később melyik eredményét tartotta a legtöbbre?

– Talán az egyéni bajnoki címet, mert a mi sportágunkban ennek különösen nagy értéke van.

– Amikor befejezte, változatlanul a sportág közelében maradt. Több tisztséget is betöltött az idők során. Melyik volt a legmegtisztelőbb, és melyik a leginkább felelősségteljes?

– Nagyon szerettem a MOB elnökségében dolgozni, de az Európai Öttusa Szövetség elnökeként tudtam a sportág fejlesztése területén a legjobban kiteljesedni.

– Az Adidashoz került, és köztudott, hogy ott is dolgozott magyar sportért. Jó néhány csapatot és hobbisportolót öltöztetett a cég felszerelésébe.

– A legendás NOB-tag, Csanádi Árpád itthon dolgozó fiát, Pétert az Adidas nemzetközi csapata hívta a németországi központba, és Péter engem javasolt a helyére. Közel harminc éven át képviselhettem az Adidas márkát elsősorban itthon, de voltak regionális feladataim is. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség máig is élő, több évtizedes, kölcsönösen eredményes együttműködésében nem kis részt vállaltam. Sokszor kellett csatázni a nemzetközi központunk döntéshozóival, és voltak reménytelennek tűnő helyzetek is, de mindkét szervezet élő szerződése igazolja, hogy nincs lefutott meccs.

– Most se öttusa, se Adidas?

– Aktív szerepvállalás, tisztség nincs, de mindkét területen élő a kapcsolatom a maiakkal és az egykori harcostársaimmal is. December 4-én az ökölvívók közgyűlésén ott leszek, a múlt szombaton pedig mintegy hetven egykori Adidas-kollégával nosztalgiáztunk.

– Gondolom, azért versenyeken, meccseken is csak-csak feltűnik néhanap.

– A labdarúgó-válogatott itthon mérkőzéseit ki nem hagynám, és legutóbb éppen, baráti társasággal, Sevillában néztük meg a Real Madridot, de a hazai bajnokik helyett inkább Tihanyt választom. Viszont az öttusa világkupaversenyén istermészetesen ott a helyem.

– Találkozik néha egykori versenytársakkal?

– Rendszeresen a Tattersalban, vagy éppen a Balatonon, vitorláson, esetleg kerékpáron.

– Több nagy magyar generáció is öttusázott már. Hogyan látja, leszünk mi még a világ császárai?

– Újabb aranycsapat hegemóniát a világ élén nem látok, de ezt elsősorban ez az új lebonyolítási rendszer zárja ki. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy jövőre Párizsban, az olimpián ismét éremért fognak harcolni a versenyzőink.

– Most mi hiányzik itthon a sportágból?

– Béke, nyugalom és rend. Pont az, ami a versenyzőknek a biztos, nyugodt hátteret kellene adja az eredményes szerepléshez.