Sport

Tenisz: Swiatek számára véget ért a US Open, új világelső lesz

A címvédő lengyel játékos három játszmában kikapott mumusától, a lett Jelena Ostapenkótól az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának magyar idő szerint hétfő hajnali nyolcaddöntős programjában

Jelena Ostapenko megnyerte a két teniszező mindhárom korábbi mérkőzését, viszont most találkoztak először azóta, hogy Iga Swiatek tavaly áprilisban a világranglista élére állt. A hétfő hajnali meccs úgy indult, hogy megtörik a két sztár párharcának „szabálya” – írta meg az Nso.hu.

Tenisz: Swiatek számára véget ért a US Open, új világelső lesz
Iga Swiatek
Fotó: AFP/Manan Vatsjana

A második szettben Ostapenko gyorsan brékelt, 3:0-ra meglépett, ám Swiatek innen még visszakapaszkodott 4:3-ra. Csakhogy akkor újra jött egy adogatáslopás a lett játékos részéről, abból pedig már nem engedett, megnyerte a játszmát, 1–1.

S hát Ostapenko a háromjátszmás csaták „mestere”: ez volt a 23. ilyen mérkőzése az idén – csak Anasztaszja Potapovának van több a női elitben –, mérlege jócskán pozitív, és most javított is rajta. Merthogy azonnal brékelt, játéka összeszedett maradt, zsinórban ütötte a nyerőket, miközben az elkedvetlenedő Swiatek egyre többet hibázott – nem lehetett más a vége, mint egyoldalú harmadik szett.

Ostapenko tehát negyedszer is legyőzte Swiateket, utóbbi kiesése pedig egyben azt is jelenti, hogy a torna után véget ér a WTA történetének 12. leghosszabb „uralma”: a lengyel teniszező 75 hét után kénytelen átadni a világranglista első helyét.

Az új világelső a még versenyben lévő Arina Szabalenka lesz; a fehérorosz játékos a 29. világelső lesz a mostani világranglista-rendszer bevezetése (1975) óta, és csupán a nyolcadik olyan női játékos, aki egyéniben és párosban is képes volt a rangsor elejére ugrani.

Ostapenko a negyeddöntőben Coco Gauff ellen folytatja.

Kapcsolódó írásaink

US Open: a 16 közé jutott Alcaraz

ĀAz első helyen kiemelt spanyol Carlos Alcaraz a torna során először játszmát vesztett, de legyőzte a brit Dan Evanst az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának szombati játéknapján