Sport

Frankie Dettori meghódította a Kincsem Parkot is

A 22 millió forint összdíjazású Kincsem Díjban bombaerős mezőny gyűlt össze, mert a hazai klasszisok mellett angol, szlovák és cseh tréningből érkező lovak is starthoz álltak

Visszavonulása előtt először és utoljára volt látható az olasz Frankie – hivatalos nevén Lanfranco – Dettori, minden idők egyik legjobb zsokéja, akinek hat lovaglása volt, és ezek közül megnyerte a nap legrangosabb futamát, a Kincsem Díjat. Részben az ő tiszteletére pedig a legjobb versenyek mellé az olasz konyhaművészet ízeit varázsolták a helyszínre a Food Truck kocsik, továbbá megrendezték a II. Piaggio pizzakészítő bajnokságot is.

Frankie Dettori meghódította a Kincsem Parkot is
Frankie Dettori, minden idők egyik legjobb zsokéja versenyez Splendent ír származású 4 éves pej mén nyergében a Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show-n Budapesten, a Kincsem Parkban 2023. szeptember 2-án. Az olasz zsoké ezen a napon hat futamban lovagolt, kétszer nyert is, ő kapta idén a Kincsem és az Imperial Díjat
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az 52 éves Dettori az ír Splendent lovat vezette diadalra a 2400 méteres futamban Agreement és a másik nagy esélyes Tides Of War előtt.

Dettorinak nem ez volt az egyetlen elsősége, ugyanis két futammal korábban a szintén favoritok közé sorolt Silent Filmmel diadalmaskodott a 8 milliós díjazású, 1600 méteres Imperiál Díjban, melyben a Gönczi Rebeka által lovagolt nagy rivális Scepticet előzte meg.

Az ugyancsak 8 milliós Overdose díjért kiírt 1000 méteres sprintfutamban Stanislav Georgiev örülhetett Vain Hope nyergében, a Dettori által lovagolt Carlos Ray harmadikként haladt át a célvonalon. A magyar háromévesek nagydíjában a várakozásoknak megfelelően Mesetár győzött ifj. Kozma Istvánnal.

A háromnapos eseményen pénteken agaraké volt a főszerep, vasárnap pedig az ügetőké lesz.

Kapcsolódó írásaink