Sport
Nagy csapat kis esélyekkel az atlétikai világbajnokságon

„Ha nem Magyarországon lenne ez a világbajnok, akkor is 32 versenyzőt indíthatnánk 35 számban, ami szintén csúcs lenne – nyilatkozott az MTI-nek Scheidler Géza, MASZ sportszakmai igazgatója a 63 fős magyar válogatottról, amelynek nagyságát jól érzékelteti, hogy az elmúlt öt vb-n összesen nem indult ennyi magyar atléta.
Csapatunkból hat női és három férfi atléta teljesítette a világbajnoki szintet: Kozák Luca 100 méteres gátfutásban, Szabó Nóra és Kovács-Garami Katalin maratonfutásban, Madarász Viktória és Récsei Rita 35 kilométeres gyaloglásban, míg Bartha-Kéri Bianka 800 méteren, a férfiaknál Molnár Attila (400 m) mellett Halász Bence kalapácsvetésben, Helebrandt Máté pedig 35 kilométeres gyaloglásban szerezte meg az indulási jogot. A többiek a ranglisták, s rendező ország nevezési lehetősége alapján indulhatnak.
Mivel az atlétika mérhető sportág, az esélyekről „beszéljenek” a számok. A nemzetközi szövetség (WA) honlapján megjelent lista szerint a legjobb magyar ebből a szempontból az Európa-bajnoki ezüst- és vb-bronzérmes kalapácsvető, Halász Bence. A szombathelyiek klasszis dobója 78,27 méteres ez évi legjobbjával negyedik az indulók között. Csupán az olimpiai címvédő lengyel Wojciech Nowicki (81,92 m), az amerikai Rudy Winkler (80,88 m), az ukrán Mihajlo Kohan (79,37 m) előzi meg.
Szintén előkelő helyen áll a sorban a mindössze 19 éves, friss U20-as Eb-győztes gerelyhajító, Herczegh György. Az FTC tehetsége júliusban dobott óriási egyéni és országos csúcsot, 84,98 méteres eredményével pedig nyolcadik a vb-re nevezettek között. A 2023-as eredmények alapján a hétpróbázó Nemes Rita található még a legjobb tíz között, 6222 pontottal a kilencedik az indulói listán. A többiek közül az Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Luca 12.72 másodperces eredményével a 15. a 100 méter gátasok rangsorában, míg az olimpiai bronzérmes Márton Anita 18. a női súlylökők között 18,40 méterrel.
Az esélyekről Scheidler Géza elmondta. „ Az lenne a siker, ha vb-bronzérmes kalapácsvető Halász Bence dobogón végezne, a reális elvárás, hogy az első hat között végezzen. Rajta kívül 3-4 versenyzőnk végezhet döntős helyen. A konkurencia óriási a sportágban, és a korábbi világbajnokságok azt mutatták, hogy a magyar sportolók túlnyomórészt a középmezőnyben végeztek, kiemelkedően elsősorban a dobószámokban, különösen kalapácsvetésben és diszkoszvetésben tudtak érmet nyerni. A realitások talaján kezeljük a helyzetet. Szeretnénk országos csúcsokat látni és minél több jó egyéni szereplést” – hangsúlyozta a szakvezető.
A korábbi sportigazgató, Spiriev Attila szerint az az atléta, aki vb-n a legjobb 16 közé jut, az már a világelitbe tartozik. Az eddigi 18 világbajnokságon atlétáink 14 érem nyertek, hetet kalapácsvetésben.
A magyar vb-érmesek
1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
2013, Moszkva: 2. Pars
2017, London: 2. Márton Anita (súlylökés), 3. Baji Balázs (110 m gát)
2019, Doha: 3. Halász Bence (kalapács)
A magyar atléták versenyszáma és ranglista helyezése
100 m |
53 |
Boros Bence |
100 m |
25 |
Takács Boglárka |
|
200 m |
55 |
Wahl Zoltán |
200 m |
35 |
Takács Boglárka |
|
400 m |
18 |
Molnár Attila |
200 m |
45 |
Sulyán Alexa |
|
800 m |
36 |
Huller Dániel |
400 m |
49 |
Rapai Fanni |
|
800 m |
43 |
Vindics Balázs |
800 m |
32 |
Kéri Bianka |
|
1500 m |
54 |
Szögi István |
1500 m |
57 |
Tóth Lili Anna |
|
5000 m |
38 |
Kovács Ferenc Soma |
5000 m |
27 |
Gyürkés Viktória |
|
110 m gát |
41 |
Szeles Bálint |
100 m gát |
15 |
Kozák Luca |
|
400 m gát |
40 |
Bánóczy Árpád |
100 m gát |
33 |
Kerekes Gréta |
|
3000 m akadály |
35 |
Palkovits István |
100 m gát |
41 |
Tóth Anna |
|
magasugrás |
37 |
Török Gergely |
400 m gát |
28 |
Molnár Janka |
|
távolugrás |
39 |
Németh Mátyás |
magasugrás |
36 |
Fekete Fédra |
|
hármasugrás |
38 |
Szenderffy Dániel |
rúdugrás |
37 |
Klekner Hanga |
|
súlylökés |
37 |
Tóth Balázs |
távolugrás |
23 |
Farkas Petra |
|
diszkoszvetés |
34 |
Szikszai Róbert |
távolugrás |
30 |
Lesti Diana |
|
kalapácsvetés |
4 |
Halász Bence |
hármasugrás |
36 |
Szabó Beatrix |
|
kalapácsvetés |
15 |
Varga Donát |
súlylökés |
18 |
Márton Anita |
|
kalapácsvetés |
31 |
Rába Dániel |
diszkoszvetés |
39 |
Kerekes Dóra |
|
gerelyhajítás |
34 |
Herczeg György |
kalapácsvetés |
18 |
Gyurátz Réka |
|
maratonfutás |
91 |
Szemerei Levente |
gerelyhajítás |
32 |
Szilágyi Réka |
|
20km gyaloglás |
37 |
Helebrandt Máté |
gerelyhajítás |
33 |
Moravcsik Angéla |
|
35km gyaloglás |
45 |
Venyercsán Bence |
maratonfutás |
32 |
Szabó Nóra |
|
4x100 m |
17 |
Magyarország |
maratonfutás |
75 |
Kovács-Garami Katalin |
|
4x400 m |
17 |
Magyarország |
hétpróba |
14 |
Krizsán Xénia |
|
hétpróba |
18 |
Nemes Rita |
||||
20 km gyaloglás |
40 |
Oláh Barbara |
||||
mix 4x400m |
17 |
Magyarország |
20 km gyaloglás |
45 |
Madarász Viktória |
|
35 km gyaloglás |
10 |
Madarász Viktória |
||||
35 km gyaloglás |
33 |
Récsei Rita |
||||
4x100 m |
17 |
Magyarország |
||||
4x400 m |
17 |
Magyarország |