Sport
Messze voltak a magyarok a döntőtől férfi légpisztolyban

Az idei eredmények alapján a vb nyitó számában nem lehettek reális kvótás reményei a magyar csapatnak és a papírformát Tátrai-Fejes Miklós, Szemán Dávid és Rédecsi Máté sem tudta a borítani.
Az óriási, 124 fős mezőny két részletben teljesítette a 10 méteres szám 60 lövéses alapversenyét.
Az első csoportban a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes Tátrai-Fejes Miklós, illetve Szemán lépett lőállásba. Az már korán nyilvánvalóvá vált, hogy egyikük sem lesz versenyben a fináléért, az első tízes sorozattól a középmezőnyben álltak, és előbbi végül - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - 571, utóbbi pedig 569 körrel zárt, messze lemaradva a legjobbaktól.
A második csoportban szerepelt a mindössze 19 éves Rédecsi, aki szintén közepesen teljesített, nem tudott kiegyensúlyozottan jól lőni, több nyolcasa is volt. Végül 570 körrel fejezte be a viadalt, melyben Tátrai-Fejes a 68., Rédecsi a 72., Szemán pedig a 81. helyen végzett. A fináléba jutáshoz legalább 582 körös eredményre volt szükség.
A hármójuk alkotta csapat 1710 körrel a 19. lett.
A csütörtöki folytatásban még a női légpisztolyosok versenyére kerül sor, a mezőnyben szintén három magyarral, Major Veronikával, Fábián Sárával és Jákó Miriammal.
A világbajnokságon minden egyéni olimpiai versenyszámban négy párizsi kvótát osztanak ki.
Eredmények:
Férfi légpisztoly, világbajnok:
Csang Po-ven (Kína) 244,3 kör
2. Damir Mikec (Szerbia) 240,8
3. Kiril Kirov (Bulgária) 215,7
...68. Tátrai-Fejes Miklós 571 (alaperedmény)
...72. Rédecsi Máté 570
...81. Szemán Dávid 569
Csapat, világbajnok:
Kína 1749 kör
2. Németország 1743
3. India 1734
...19. Magyarország 1710