Sport
Kl-selejtező: a lélektani előny is a ZTE ellenfelénél van
A továbbjutóra a román CFR Cluj vagy a török Adana Demirspor vár

Az első mérkőzést múlt csütörtökön 1–0-ra a házigazda eszékiek nyerték. Az első félidőben nagy fölényben futballoztak, és bár a szünet után időnként kiegyenlített volt a játék, az argentin Ramón Miérez a 91. percben megszerezte a győztes góljukat.
Az NK Osijek, amely az előző szezonban harmadik lett a horvát élvonalban, az új idényt a Slaven Belupo 6–1-es legyőzésével kezdte, vasárnap pedig az NK Rudes otthonában háromgólos hátrányból fordítva végül 4–3-ra nyert. A Magyar Kupa-címvédő ZTE ezzel szemben házigazdaként 2–0-ra kikapott a Kisvárdától. Boér Gábor vezetőedző több helyen változtatott az Eszéken pályára küldött kezdőcsapatán, ám ő maga sem volt elégedett a látottakkal, hiszen a szünetben mind az öt cserelehetőségét kihasználta.
„A vasárnapi meccs egy időszerű figyelmeztetés, hogy maximális koncentráció és teljes komolyság nélkül nagyon nehéz pozitív kimenetelre számítani” – áll az NK Osijek honlapján. „Egymást követő három diadallal megyünk Zalaegerszegre, ami lélektani értelemben mindenképpen nagyon fontos az önbizalom és a saját képességekbe vetett hit szempontjából.”
A horvátok értékelése szerint nagyobb különbséggel is győzhettek volna a párharc első meccsén, ugyanis a ZTE-nek csak egy igazi lehetősége volt, a védekezése viszont masszívnak bizonyult. Bár a hazaiaknak hátrányban mindenképpen kezdeményezniük kell majd, az eszékiek nem számítanak arra, hogy a magyar csapat csak a támadásokra fog összpontosítani.
A Zalaegerszeg–NK Osijek mérkőzés, amelyet az M4 Sport közvetít, csütörtökön 18.45 órakor kezdődik. A továbbjutóra a román CFR Cluj vagy a török Adana Demirspor vár a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjének következő körében. Múlt csütörtökön 1–1-es döntetlennel ért véget a kolozsvári első meccs.