Sport
Világbajnok a női kardcsapat
A döntőben a francia csapat volt az ellenfél

A Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású válogatott kiemeltként a 16 között lépett először pástra szombaton, amikor 45-39-re verte a lengyeleket. A már vasárnapi negyeddöntőben 45-35-re nyert a görögök ellen, akiknél ott volt az egyéni verseny ezüst- és egyik bronzérmese.
Az elődöntőben 45-39-re múlta felül a dél-koreaiakat a válogatott, melyben egy változás történt a tavaly, Kairóban győztes csapathoz képest: Katona Renáta helyére a tokiói olimpián sérült térddel negyedik, műtétek, hosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban visszatért, korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Márton Anna került be.
A döntőben a franciákkal vívtak a magyarok csakúgy, mint egy éve: akkor 45-40-es magyar siker született, most 45-38-as.
A franciáknál két csere volt az előző évhez képest, de nem gyengült a csapatuk. Az első asszóban Pusztai 5–2-re kikapott Manon Apithy-Brunet-től, majd Battai 5–5-ös döntetlent ért el Sara Balzerrel szemben, aztán Szűcs 5–3-ra maradt alul Caroline Querolival szemben. Az első harmad után 10–15 volt az állás. A következő szakasz magyar sikerrel indult, Battai bizonyult jobbnak Brunet-nél egy tussal, majd Pusztai hárommal kevesebb tust adott, mint Queroli. A hatodik párban a vb-n térdrögzítővel vívó Márton állt be Szűcs helyére, és parádés vívással, remek tempójú akciókkal, elővágásokkal 11–5-ös sikert aratott, ezzel jelentősen faragott a hátrányból. A harmadik szakasz 29–30-ról kezdődött. Battai 6–3-ra verte Querolit, aztán megint Márton parádézott, Brunet elleni 5–1-es győzelemmel bizonytalanította el még jobban a franciákat. Végül Pusztai zárta le az ütközetet a Balzerrel szembeni 5–4-es asszóval.
Márton plusz tízes, Battai plusz négyes, Szűcs mínusz kettes, Pusztai mínusz ötös találati mutatóval fejezte be az összecsapást.
A győzelemmel a magyarok nagyon nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé, mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.
A női kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték Milánóban: korábban győzött a párbajtőröző Koch Máté és a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat, Szilágyi pedig harmadik lett egyéniben.
Eredmények (29 csapat):
szombaton:
----------
a 16 között:
Magyarország–Lengyelország 45–39
vasárnap:
---------
negyeddöntő:
Franciaország–Japán 45–37
Ukrajna–Egyesült Államok 45–44
Magyarország–Görögország 45–35
Koreai Köztársaság–Azerbajdzsán 45–43
elődöntő:
Franciaország–Ukrajna 45–32
Magyarország–Koreai Köztársaság 45–39
a 3. helyért:
Koreai Köztársaság–Ukrajna 45–32
döntő:
Magyarország–Franciaország 45–38
A végeredmény: 1. Magyarország (Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna), 2. Franciaország (Sara Balzer, Margaux Rifkiss, Manon Apithy-Brunet, Caroline Queroli), 3. Koreai Köztársaság (Dzson Eun Hje, Jun Dzsi Szu, Csoj Sze Pin, Dzson Haj Jung)