Sport

Vívó-vb – Negyeddöntős a férfi kardcsapat

A csapat a 32 között 34 tussal verte a mexikóiakat, majd a törököket is legyűrte

Két győzelemmel negyeddöntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Vívó-vb – Negyeddöntős a férfi kardcsapat
Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szatmári András, a magyar férfi kardcsapat tagjai
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású együttes a 32 között 34 tussal verte a mexikóiakat, majd egy sokkal nehezebb mérkőzésen a törököket is legyűrte. A végig kiegyenlített, időnként feszült hangulatú összecsapáson többnyire a magyaroknál volt az előny, de a törökök rendre felzárkóztak. A hetedik asszót követően, 35–28-nál Gémesi remeklése nyomán tűnt először úgy, hogy megnyugtató a különbség, de a következő párharcban Szatmári 11–5-re kikapott, így Szilágyi 40–39-ről kezdett záróemberként Enver Yildirimmel. A lelátón, a magyarokért szorítók körében érzékelhető volt a feszültség, mert a törököknek lényegesen kevesebb veszítenivalójuk volt.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes, Milánóban egyéniben harmadik Szilágyi azonban jól kezelte a helyzetet, és 5–2-es sikerrel fejezte be a mérkőzést.

„Nagyon bevállalósan és dinamikusan vívtak a törökök, nehezen találtam meg az ellenszert, és úgy láttam, Szatyi is küszködik. Csanád volt az, aki magához ragadta a kormányrudat, és kirángatott minket a nehéz szituációból” – értékelt pár perccel a negyeddöntőbe jutás után.

„Persze be kellett fejeznem itt a végén 40–39-ről, de ott már szerencsére én is megéreztem a ritmust. Ez van, túl kell élnünk általában az első napokat, örülök, hogy ez most sikerült” – tette hozzá.

„Egy mérkőzés a világbajnokságon a nyolc közé jutásért mindig nehéz” – szögezte le Gémesi Csanád.

„Nincsen könnyű mérkőzés a tizenhat között, ezt el kell fogadni. Hiába vagyunk másodikak a rangsorban, a törökök pedig a tizenötödikek, minden győzelemért meg kell nagyon izzadni, meg kell dolgozni. A törökök nagyon sokat tettek azért, hogy megnehezítsék a mi dolgunkat. Megcsinálták azokat az akciókat, amelyek kockázatosak voltak, és ezekből jó pár be is jött, meccsben tartották magukat, miközben mi többször elléphettünk volna a mérkőzés során.”

A legjobb nyolc csapat küzdelmeit pénteken rendezik, a tavaly ezüstérmes magyarok a japánokkal mérkőznek az elődöntőért.

Eredmények (34 csapat):
a 32 között:

  • Magyarország–Mexikó 45–11

a 16 között:

  • Magyarország–Törökország 45–41

Kapcsolódó írásaink