Sport
Vívó-vb – Siklósi legyőzésével Koch a magyar elődöntős férfi párbajtőrben
A két magyar játékos a negyeddöntőben is magas színvonalú vívással szórakoztatta a közönséget

A két magyar, aki az első három mérkőzésén egyformán nagyszerű teljesítményt nyújtott és fordulóról fordulóra bemutatta a párbajtőrvívás szépségeit, érdekességeit, a negyeddöntőben is magas színvonalú vívással szórakoztatta a közönséget.
A várakozásnak megfelelően szinte végig a 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi ment előre, míg Koch a pást végébe hátrált. Több fordítás is történt az asszó során, majd 13–12 után két pontos akcióval zárta le a mérkőzést Koch Máté, aki örömében sírva fakadt. Siklósi átölelte őt, mondott neki valamit és másodpercekig úgy maradtak a pást közepén, miközben a lelátóról is érkeztek a magyar küldöttség tagjai, akik közül a megható jelenettől – attól, ahogy Koch Mátéból felszabadultak az érzelmek és ahogyan a helyzetet Siklósi kezelte – ugyancsak többen könnyeikkel küszködtek.
A már biztos érmes Koch az elődöntőben a kazah Ruszlan Kurbanovval mérkőzik majd 19 óra után.
Eredmények:
a 64 között:
- Siklósi Gergely–Matthew Cooper (brit) 15–5
- Koch Máté–Linus Islas Flygare (svéd) 15–7
- Andrásfi Tibor-Christopher Kelly (svéd) 13–6
a 32 között:
- Siklósi–David van Nunen (holland) 15–7
- Koch–Andrásfi 15–7
a 16 között:
- Siklósi–John Edison Rodriguez (kolumbiai) 14–5
- Koch–Flavio Giannotte (luxemburgi) 15–8
negyeddöntő:
- Davide Di Veroli (olasz)–Francisco Limardo (venezuelai) 15–12
- Romain Cannone (francia)–Niko Vuorinen (finn) 15–9
- Koch–Siklósi 15–12
- Ruszlan Kurbanov (kazah)–Valerio Cuomo (olasz) 15–12