Sport

Bíró Attila: Nyugodtak vagyunk, mint egy vadállat

A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a hétfő déli, spanyolok eleni negyeddöntő előtt nyilatkozott

A szakvezető szerint a csoportkörben sikerélményeket szereztek játékosai, akik éppen annyira izgatottak a negyeddöntő előtt, amennyire szükséges – írta meg az nso.hu.

Bíró Attila: Nyugodtak vagyunk, mint egy vadállat
Középen Bíró Attila szövetségi kapitány
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„A spanyolokat vártam ellenfélnek, a holland–spanyol mérkőzéseknek van egy olyan sajátosságuk, hogy tízből nyolcszor a hollandok nyernek. Nem történt meglepetés, megverjük őket, aztán megyünk tovább! Ez is csak egy meccs, ha nyerünk, akkor sem történik még nagy dolog, mert nem érünk még oda, ahová szeretnénk, ha pedig kikapunk, akkor sem történik olyan értelemben tragédia, hogy még van lehetőség a kvótaszerzésre. Mindent tudnak a lányok, ami a spanyolok legyőzéséhez kell. Egyébként teljesen mindegy, hogy most a spanyolok jönnek, semmivel sem lett volna könnyebb egy másik ellenfél. Nyugodtak vagyunk, mint egy vadállat. Annyira vagyunk izgatottak, mint amennyire kell, nem ez az első negyeddöntőnk világversenyen. Lehet, hogy egy-két kevésbé tapasztalt játékosunkban van még némi izgalom, de majd ők is levetkőzik. Mindenki játszott a világbajnokságon, mindenkinek volt sikerélménye, mindenki bizonyította, hogy itt van a helye ebben a csapatban. Azt a fajta készülődést, amit egy ilyen mérkőzés igényel, személy szerint nagyon élvezem – a videózásokkal, a közös csapatépítő programokkal együtt. Állunk elébe bárminek, ami következik!" – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Vizes VB, Fukuoka – VÍZILABDA, NŐK, NEGYEDDÖNTŐ
8.00: Egyesült Államok–Olaszország
9.30: Hollandia–Kanada
11.00: Görögország–Ausztrália
12.30: MAGYARORSZÁG–Spanyolország

Kapcsolódó írásaink