Sport

Magyar Nagydíj – Minden készenáll a Hungaroringen és környékén

Felkészülten várja az idei Formula–1-es Magyar Nagydíjat a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő zrt. (MKIF), az M3-as autópályán motoros mentő és autómentő is készenlétben áll, eközben pedig már érkeznek a szurkolók is a helyszínre.

Magyar Nagydíj – Minden készenáll a Hungaroringen  és környékén
Érdeklődők a boxutcában a Forma–1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 20-án. A verseny 38. alkalommal tér vissza a Hungaroringre
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az MKIF munkatársaik a régi, lezárt mogyoródi csomópontot újranyitották, felkészítették azt a média és a versenyre érkező VIP vendégek fogadására, az akkreditációra.

Az M0-M3 csomópont és a megnyitott mogyoródi csomópont között, a leállósávból VIP sávot alakítottak ki a Formula–1-es csapattagok, a média, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a hivatalos vendégek számára – tájékoztattak.

Kihelyeztek százötven forgalomterelő táblát, felkészítették a környékbeli pihenőket a megnövekedett forgalomra, hogy a hazai és nemzetköz szurkolókat, vendégeket is méltó módon tudják fogadni.

A cég kiemelte, munkatársaik mintegy 300 ezer négyzetméteren szedték össze a szemetet és kaszálták le a füvet, negyvenezer négyzetméteren tisztították le az útburkolatot, emellett a pihenőhelyeket a hétvége alatt folyamatosan takarítják és a versenyhétvége során a rendőrséggel együttműködve a forgalomirányításban is segédkeznek.

Ha azt az időjárás indokolja az utazóknak ásványvizet osztanak, ezen kívül az M3-as sztráda egyik pihenőjében egy autómentő, míg a Gödöllői Autópálya Mérnökségen egy motoros mentő is ügyeletben lesz vasárnap estig – olvasható az MKIF közleményében.

Eközben folyamatosan érkeznek a szurkolók a 38. Forma–1-es Magyar Nagydíj helyszínére, ahol két napon két szabadedzést rendeznek majd az elitkategória mezőnyének.

A lelátók délelőtt 10 órakor még félig sem teltek meg, pedig a Forma-3-asok első szabadedzése már elkezdődött. A gyakorlás végére szemmel láthatóan gyarapodott a drukkerek száma, és a nézők azóta is folyamatosan érkeznek a versenypályához.

A Hungaroring Sport Zrt. hétfői tájékoztatása szerint gyakorlatilag minden jegy elkelt a hétvégére, így teltházas esemény és bevételi rekordra várható.

A pénteki program 11.05-től a Forma–2-esek szabadedzésével folytatódik, majd az F–1 mezőnye előbb 13.30-kor, aztán 17 órakor gurulhat pályára az első, illetve a második szabadedzésen.

Az F–3-asok gyakorlása két és fél perccel a leintés előtt egy látványos balesettel ért véget, a mexikói Rafael Villagómez csapta falnak a versenyautóját, de komolyabb sérülés nélkül megúszta a bukást.

A nézők a pénteki napon majdnem este fél 8-ig láthatnak versenyautókat a Hungaroringen, a Porsche Szuperkupa szabadedzése ugyanis 19.20-ig tart.

Kapcsolódó írásaink