Sport

Stollár negyeddöntős!

Stollár Fanny két meccslabdát hárítva negyeddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású, budapesti salakpályás női tenisztornán.

Stollár negyeddöntős!
A döntő felvonásban Stollár 2:1-nél és 6:5-nél is brékhátrányban volt, de végül kiharcolta a rövidítést
Fotó: Facebook/Hungarian GP

A találkozó esélyese az ötödik helyen kiemelt német ellenfél, Tatjana Maria volt (67. a világranglistán), aki csaknem 400 hellyel előzi meg Stollárt (440.) a WTA-rangsorban.

Az első szettet ennek ellenére a hazai teniszező nyerte, de Maria a második játszmában 45 perces küzdelemben egyenlített.

A döntő felvonásban Stollár 2:1-nél és 6:5-nél is brékhátrányban volt, de végül kiharcolta a rövidítést, amelyben 4–6-nál két meccslabdát hárított, majd sorozatban megnyert négy ponttal fordított, és 2 óra 20 perc alatt győzött. A 24 éves magyarra a nyolc között Tóth Amarissa vagy az ukrán Katerina Baindl vár. Stollár legutóbb 2018-ban Taskentben játszott WTA-tornán negyeddöntőt.

Eredmény
Egyes, nyolcaddöntő:
Stollár Fanny–Tatjana Maria (német, 5.) 6:3, 2:6, 7:6 (8–6)

Korábban:
Páros, nyolcaddöntő:
Miriam Kolodziejova, Jesika Maleckova (cseh)–Nagy Adrienn, Tóth Amarissa 6:4, 7:5

Kapcsolódó írásaink