Sport

Visszavonultatja Mészöly Kálmán 3-as mezszámát a Vasas

Mészöly Kálmán korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó felnőtt pályafutása során csak a Vasasban lépett pályára

A Vasas–Budafok NB II-es nyitány előtt gálamérkőzést játszanak a Szőke Szikla emlékére – írta meg az M4sport.hu.

Visszavonultatja Mészöly Kálmán 3-as mezszámát a Vasas
Mészöly Kálmán örökre szívünkben marad
Fotó: Mlsz.hu

Visszavonultatja a Vasas FC a Mészöly Kálmán által viselt 3-as számú mezét, így ezt követően egyetlen angyalföldi futballista sem viselheti azt mérkőzésen. Az esemény keretein belül egy Vasas–Magyar öregfiúk-válogatott mérkőzést is rendeznek, amely közvetlenül a Vasas–Budafok NB II-es bajnoki előtt, azaz július 30-án, 17 órakor lesz az Illovszky Rudolf Stadionban.

Az esemény főszervezője dr. Genzwein Ferenc, a Vasas labdarúgásának tiszteletbeli elnöke, Gellei Imre, korábbi szövetségi kapitány és Vasas-edző, valamint Nagy Miklós, a piros-kékek jelenlegi sportigazgatója lesznek.

„Nagyon örülök, hogy a Budafok elleni bajnoki előtt kerül sor Mészöly Kálmán mezszámának a visszavonultatására, mivel ott kezdte a szintén kiváló edzői pályafutását. A Jóisten akarta így, hogy a Budafok ellen lépjünk pályára az első fordulóban. A Vasas legnagyobb csillagai közül Illovszky Rudolfról a stadiont nevezték el, Farkas Jánosról utánpótlástornát, míg Várady Béla 11-es mezszámát szintén visszavonultattuk. Az öregfiúk elleni gálameccsünk két órával a Vasas–Budafok előtt kezdődik majd, kétszer harminc perces lesz. További tervünk, hogy valamikor az ősszel Charlie, Szikora Róbert, a Republic és Fenyő Miklós részvételével koncertet is szervezünk a Vasas kézilabdacsarnokába, hogy így is megemlékezzünk az angyalföldi legendáról. A június harmincadikai találkozóra nagy szeretettel várunk mindenkit” – mondta az NB1.hu-nak dr. Genzwein Ferenc.

Mészöly Kálmán korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó felnőtt pályafutása során csak a Vasasban lépett pályára, később edzőként a Budafokot, a Vasast és a nemzeti csapatot is irányította. Hosszú betegség után, 2022. november 21-én hunyt el.

Kapcsolódó írásaink

Eltemették Mészöly Kálmánt

ĀOrbán Viktor miniszterelnök így búcsúzott el a Vasas legendás játékosától: „A meccset lefújhatják, de aki beírta magát a futballtörténelembe, az örökre velünk marad”