Sport

Női kosárlabda Eb: a szövetségi kapitány szerint kulcsfontosságú lesz a nyitómeccs

A nemzeti csapat az első napon a szlovákokkal csap össze, amely az elmúlt 15 Eb-meccséből csak négyet nyert meg

„Jó felkészülésen vagyunk túl" – mondta az MTI-nek Ljubljanából a szakvezető. „Az eredményeink mindenképpen ezt mondatják velem, elvégre öt győzelem mellett csak egyszer kaptunk ki, ráadásul a favorit spanyolokat is megvertük. Mégis úgy érzem, nem ebből kell kiindulnunk, sokkal okosabbak leszünk, amint túl vagyunk az első mérkőzésen. Annyi bizonyos, hogy jó úton járunk."

Női kosárlabda Eb: a szövetségi kapitány szerint kulcsfontosságú lesz a nyitómeccs
Székely Norbert szövetségi kapitány
Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

A kapitány kifejtette, az első találkozó kulcsfontosságú lesz, a nemzetközi szövetség (FIBA) előzetesen kiadott erősorrendjében csak a szlovákok állnak a magyarok mögött a csoportellenfelek közül.

„Csütörtökön pontosabb képet kaphatunk a válogatott állapotáról, a szlovákok hozzánk hasonló csapatot alkotnak, és valamennyien nagyon várjuk már a meccset" – tette hozzá Székely Norbert.

A magyarok csütörtökön 12.15 órakor csap össze az északi szomszédokkal a szlovén fővárosban, majd a folytatásban a törökök és a címvédő szerbek következnek. A FIBA erősorrendjét Spanyolország vezeti, a magyarok a 10., Szerbia a harmadik, Törökország a hatodik, Szlovákia a 15. helyre került a 16 csapatos mezőnyben.

Az Eb-n a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna. A magyarok továbbjutás esetén maradnak Ljubljanában – a csoportküzdelmek másik helyszíne Tel-Aviv –, mivel a végjátéknak is a Stozice Arena ad otthont. Az Eb-ről az első öt csapat – ha a franciák köztük vannak, akkor hat – utazhat majd olimpiai selejtezőtornára.

A válogatott februárban négy győzelemmel és két vereséggel, második helyezettként zárta szereplését selejtezőcsoportjában, így jutott ki a 39. női kontinenstornára.

A magyarok legutóbb, 2021-ben nem jutottak ki az Eb-re, előzőleg pedig hetedikek lettek 2019-ben Szerbiában.

Kapcsolódó írásaink

Női kosárlabda: újabb magabiztos magyar siker Szlovéniában

ĀA két gárda keddi találkozóján 87–64-es magyar siker született, főként Kiss Virág 17 pontjának köszönhetően. Szerdán Székely Norbert szövetségi kapitány együttese ott folytatta Slovenske Konjicében, ahol az előző napon abbahagyta Celjében