Sport

Sérülés történt a Roland Garros elődöntőjén

Novak Djokovicnak a spanyol Carlos Alcaraz sérülés miatt csak két szetten át tudott méltó ellenfele lenni a pénteki elődöntőben.

Elsőként a szerb Novak Djokovic jutott döntőbe a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyében, miután a világelső spanyol Carlos Alcaraz sérülés miatt csak két szetten át tudott méltó ellenfele lenni a pénteki elődöntőben – írta meg az origo.hu

Sérülés történt a Roland Garros elődöntőjén
Novak Djokovic és Carlos Alcaraz
Fotó: AFP/Thomas Samson

A mérkőzés első két játszmája hatalmas küzdelmet hozott: az elsőt a 36 éves, 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Djokovic nyerte 57 perc alatt, majd 20 esztendős riválisa még szorosabb küzdelemben, 72 perc alatt egyenlített.

A harmadik szett második játékának végén a spanyolok US Open-bajnoka megsérült, lábát fájlalta és innentől láthatóan nem volt már százszázalékos. A játszma harmadik játéka nem is került lejátszásra, ugyanis a szabályok szerint a görcs miatt kikért ápolás után azt Djokovic automatikusan megnyerte.

Alcaraz azonban a sérülése ellenére nem adta fel a mérkőzést, de ekkor már nem tudott méltó ellenfele lenni riválisának, aki végül 3 óra 23 perc alatt jutott tovább.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom