Sport
Márton Gréta számára szépen csillog az ezüstérem
A Ferencváros női kézilabdacsapata vasárnap érte el az előkelő második helyezést a Bajnokok Ligájában

„Nem tudom megmondani, mi hiányzott, de abban biztos vagyok, hogy mindent beleadtunk. A szívünket, lelkünket kitettük a pályára, ez sajnos ennyire volt elég” – nyilatkozta a válogatott balszélső a címvédő norvég Vipers Kristiansand együttesével szemben 28–-24-re elveszített budapesti finálét követően.
„Nagyon büszke vagyok, mert óriásit harcoltunk, és nagy dolog, hogy idáig eljutottunk, úgyhogy szépen csillog az ezüst is” – szögezte le.
Mint kifejtette, Anna Vjahirjeva ezúttal megállíthatatlan volt – az orosz irányító tíz lövésből hat gólt szerzett –, és Katrine Lunde is nagyon jól védett, mint mindig. A norvég kapus 16 védéssel zárt, ami 47 százalékos hatékonyságot jelent.
„Főképp az ő legyőzésük volt a cél, illetve az, hogy lelassítsuk a játékukat. Reméljük, tudunk még ilyen jó összecsapásokat játszani, és egyszer majd meg is verjük őket a döntőben” – jegyezte meg Márton, aki három kísérletből kétszer volt eredményes.
Elárulta: megbeszélték, hogy nem veszik fel a futóversenyt ellenfelükkel, mert abból rosszul jönnének ki. Megpróbáltak csak akkor sietni és lerohanásokat kezdeményezni, amikor volt reális esélyük, egyébként igyekeztek elhúzni a támadásaikat, és hosszabban, taktikusabban játszani.
„Tudtam, hogy nagyon nagy harcot kell vívni Lundéval, beszéltünk róla, mit kell neki lőni, hogyan kell túljárni az eszén” – fűzte hozzá.
Márton közölte, az első gólja után átlendült egy teljesen más lelkiállapotba, és nagyon élvezte a döntőt az utolsó percig annak ellenére, hogy vesztésre álltak.
„Összességében boldogok vagyunk, hogy itt lehettünk. Az a cél a jövőben is, azért fogunk dolgozni, hogy ilyen jó döntőket játszhassunk” – nyilatkozta.
Tomori Zsuzsanna úgy fogalmazott, ebben a meccsben nem volt benne az a fordulat, mint a Metz elleni negyeddöntőben vagy az Esbjerg elleni szombati elődöntőben.
„Küzdöttünk, nagyon kapartunk, de nem volt benne igazán, hogy utol tudjuk érni őket” – értékelt az MTI kérdésére Tomori, aki tavaly még a norvég csapat játékosaként ünnepelhetett aranyérmet az MVM Dome-ban. Felidézte: noha a szünetben megbeszélték, mindent megtesznek azért, hogy egygólos hátrányból fordítani tudjanak, a Vipers lehengerlő játékkal rukkolt elő a második játékrész elején.
„Ezt meg kell tanulni, nagyon nehéz egy ilyen négyes döntőn két kemény mérkőzést játszani egymás után. Metz, Esbjerg és Vipers, és ez az ezüstérem van a nyakamban… Nem tudok szomorú lenni. Ha valaki ezt mondja nekem a szezon elején, azt hiszem, aláírom” – szögezte le, de hozzáfűzte: sajnálta, hogy nem tudott segíteni társainak a piros lapját követő nagyjából 25 percben.
„Végig azt éreztem, hogy ez a Vipers ma jobb volt, nem szégyen ellene egy döntőben elbukni” – ismerte el kiemelve, hogy az ellenfélben világsztárok kézilabdáznak, akiket csak néhány perces periódusokban sikerült semlegesíteni.