Sport

Férfi vízilabda BL: Zalánkiék a döntőben

Akárcsak egy évvel ezelőtt, most is Zalánki Gergő csapata, a címvédő Pro Recco lesz a házigazda Novi Beograd ellenfele a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjében.

Férfi vízilabda BL: Zalánkiék a döntőben
Zalánki Gergő egy korábbi meccsen
Fotó: MH archív/Hegedüs Róbert

A csütörtökön sorozatban nyolcadik elődöntőjében szereplő olasz sztárcsapat a félidőben még döntetlenre állt a nagy meglepetésre négy közé jutó görög Vuliagmeni ellen, ezt követően azonban – a harmadik negyedben öt gólt szerezve és egyet sem kapva – magabiztosan érvényesítette a papírformát, s 12–8-ra diadalmaskodott.

A magyar válogatott balkezes klasszisa egy góllal járult hozzá csapata sikeréhez.

„Meglepően jól kezdtek, számítottunk rá, hogy nekünk esnek, le a kalappal előttük, jó munkát végeztek az első félidőben. Utána viszont elfáradtak, mi pedig jobban bírtuk fizikálisan és mentálisan is” – nyilatkozta a vegyes zónában Zalánki Gergő.

„Higgadtan és fegyelmezetten csináljuk a dolgunkat, az edzőnk mindig ugyanazt várja el tőlünk, van egy komoly alap, amit mindig be kell tartani” – tette hozzá Zalánki, akinek a fináléban nagy feladata lesz, hiszen védekezésben a világ egyik legjobb támadójával, Alvaro Granadosszal kerül majd szembe, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a társaira is számíthat.

A Pro Recco szombaton zsinórban harmadszor nyerheti meg a legrangosabb európai kupát, erre korábban csak egyetlen csapat, a jugoszláv Mladost Zagreb volt képest még 1968 és 1970 között.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád:
elődöntő:
Pro Recco (olasz) - NC Vuliagmeni (görög) 12–8 (2–3, 3–2, 5–0, 2–3)

korábban: VK Novi Beograd (szerb) – Zodiac Barceloneta (spanyol) 12–10 (1–1, 2–4, 4–1, 1–2, 4–2) - ötméteresekkel

korábban, az 5-8. helyért:
FTC-Telekom Waterpolo - AN Brescia (olasz) 9–8 (3-1, 1–3, 2–2, 3–2) Olympiakosz (görög)-Jug Adriatic Dubrovnik (horvát) 14–5 (4–0, 3–1, 4–0, 3–4)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom