Sport
Férfi kézilabda BL: Döntetlent játszott a Veszprém a negyeddöntő első meccsén

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a négyes döntőt pedig június 17–18-án Kölnben.
A négyszeres BL-ezüstérmes veszprémiek az elődöntőbe 11. alkalommal, a négyes döntőbe pedig nyolcadszor juthatnak.
A hazaiaktól Omar Jahja hiányzott, Dragan Pechmalbec viszont fejsérülése ellenére – egy jókora kötéssel – vállalta a játékot. A vendégeknél Haukur Thrastarson, Elliot Stenmalm, Pawel Paczkowski és Damian Domagala nem szerepelt a keretben.
Sok hibával kezdtek a veszprémiek, több mint négy és fél percet kellett várni az első góljukra, akkor pedig már 4–0-ra vezetett a tavaly BL-ezüstérmes Kielce. Momir Ilic vezetőedzőnek nem kellett időt kérnie, csapata anélkül is rendezte sorait, és felvette a kesztyűt a harcosan, keményen játszó ellenféllel. A 13. percben már csak egy találat volt a bakonyiak hátránya, és a kapus Rodrigo Corrales bravúrjaira alapozva a folytatásban is jól tartották magukat. A szünet előtt létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak a házigazdák, de ráfizettek, mert a lengyelek betaláltak az üresen hagyott kapuba, így a szünetben 13–16 állt az eredményjelzőn.
A Magyar Kupa címvédője sokszor támadhatott az egyenlítésért, de több lövést rontott, ezért csak a meccs kétharmadánál érte utol ellenfelét (18–18). A nagy küzdelemből az kerekedett ki, hogy a 43. percben megtáltosodott a Veszprém, a meccs során először átvette a vezetést, majd egy 4–0-s sorozat végén már 23–20-as előnyben volt. Mint kiderült, rövid fellángolásról volt szó, mert a vendégek rögtön reagáltak, kilenc perccel a vége előtt egyenlítettek, majd remek védekezésüknek köszönhetően 8–3-as szériájuk végén ismét ők vezettek kettővel. A hajrában Jehia el-Dera kétszer is betalált, majd a lengyelek büntetőből megszerezték utolsó góljukat, a végeredményt pedig Rasmus Lauge Schmidt állította be.
A hazaiaknál a mezőny legjobbjának megválasztott Jehia el-Dera hat, Manuel Strlek és Nedim Remili öt-öt, Gasper Marguc és Kentin Mahé négy-négy gólt szerzett, Rodrigo Corrales 12 védéssel zárt. A túloldalon Alex Dujshebaev hat, Arkadiusz Moryto öt, Szymon Sicko és Nicolas Tournat négy-négy alkalommal talált be, Andreas Wolffnak pedig 12 védése volt.
A két csapat 18. egymás elleni BL-mérkőzésén 11 veszprémi és négy kielcei győzelem mellett harmadszor született döntetlen.
„Fantasztikus meccs volt, nagyszerű derbi, két remek csapat és kiváló játékosok találkoztak ma este” – nyilatkozta a lefújás után Momir Ilic. A Veszprém szakvezetője hozzátette, nem kezdtek jól, volt rajtuk egy kisebb nyomás, ennek következtében az elején meg tudott lépni a Kielce, de a hazaiak megmutatták a karakterüket és többször is vissza tudtak jönni a meccsbe.
„Apróságok döntöttek, mindkét csapat megérdemelte volna, hogy megnyerje a találkozót” – vélekedett Ilic.
Eredmény, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Telekom Veszprém–Barlinek Industria Kielce (lengyel) 29–29 (13–16)
lövések/gólok: 48/29, illetve 46/29
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 4/4
kiállítások: 10, illetve 4 perc