Sport

Debrecenben nyert női kézilabda-rangadót a Fradi

A fővárosi zöld-fehérek 29-26-ra nyertek a Debrecen otthonában a női kézilabda NB I keddi rangadóján

A hazaiak remekül kihasználták, hogy a fővárosiak szombaton a francia Metz HB csapatával Bajnokok Ligája-negyeddöntőt játszottak, amelynek visszavágóját vasárnap rendezik.

Debrecenben nyert női kézilabda-rangadót a Fradi
A debreceni Szabó Nina (b) és Planéta Szimonetta (j, lent), valamint a ferencvárosi Szöllősi-Zácsik Szandra a női kézilabda NB I 23. fordulójában játszott DVSC Schaeffler - FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. május 2-án
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Tíz perc után már 7-3-ra, húsz perc elteltével pedig 12-8-ra vezetett a lendületesen játszó DVSC, de Klujber Katrin góljaival tartotta a különbséget a Magyar Kupa-címvédő FTC, sőt a szünetben már csak kétgólos hátrányban volt.

Az első félidőben megsérült Cirjenics-Kovacsics Anikó - korábban műtött - jobb válla, a folytatásban nem is tért vissza a pályára a játékos. Elek Gábor, az FTC vezetőedzője a találkozót követően az M4 Sportnak elmondta, hogy a válogatott irányító válla kiugrott.
"Kiugrott a helyéről az a váll, és úgy kellett az öltözőben visszarakni, ami tapasztalatom szerint sok jót nem vetít előre. Ez most nagyon megütött engem, nehezen is beszélek róla" - fogalmazott a tréner.

A 34. percben a Ferencváros - a találkozó során először - átvette a vezetést, majd ellépett négy találattal, utána viszont több mint tíz percig nem talált be. A DVSC - sok hibája ellenére - egyenlített, de ennek a félidőnek a hajrája is az FTC-nek sikerült jobban.

Janurik Kinga 15 védéssel, Klujber Katrin 11 góllal járult hozzá a sikerhez. A házigazdáknál Catherine Gabriel hét, Ann-Cathrin Giegerich három védéssel, Petrus Mirtill és Planéta Szimonetta pedig öt-öt találattal zárt.

DVSC Schaeffler - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-29 (16-14)

A tabella állása: 1. Győr 44 (23), 2. FTC 40 (22), 3. Mosonmagyaróvár 32 (22), DVSC 31 (22)...14. Érd 6 (22)

Kapcsolódó írásaink