Sport
Csúcsrangadó vasárnap Dunaszerdahelyen
Kalmár Zsolt: Három győzelmet akarunk, hogy bajnokok legyünk

A pozsonyi csapat előnye két pont, így a vasárnapi mérkőzés a bajnokság döntője lehet. Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya elmondta, hogy tudják, milyen nagy a tét: Tisztában vagyunk azzal, hogy a csapat és a szurkolóink mit nyerhetnek ezen a mérkőzésen. A Slovantól elszenvedett vereség után kicsit görcsössé vált a játékunk, de a csapat ezen már túl van. Olyan derbire készülünk, ami mindenkinek a legfontosabb a karrierje során. Hiszek abban, hogy ezt meg tudjuk csinálni, és így újra át tudjuk venni a tabellán az első helyet. Nem titkolom, három meccs van hátra, három győzelmet akarunk, hogy bajnokok legyünk – fogalmazott Kalmár, arra is utalva, hogy a DAC nemrég még hatpontos előnnyel volt éllovas, viszont a vasárnapi rangadót már kétpontos hátránnyal várja.
Kalmár az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte, hogy rég, talán a koronavírus-járvány előtt volt legutóbb telt ház, de most az lesz, a szurkolók pedig bele tudják hajszolni a csapatot a győzelembe.
„Személy szerint nekem sokat jelentene a bajnoki cím, mert csapatkapitányként még nem nyertem trófeát, ideje most már ezt pótolni. Itt vagyok már hat éve, szívemhez nőtt a DAC. Ha veszítünk, akkor vége van. Viszont ha megnyernénk a bajnokságot, az mindenkinek történelmi siker lenne. Mindenkinek meg akarjuk adni azt a boldogságot, amit csütörtökön a Nápolytól láttunk” – utalt Kalmár arra, hogy a Napoli 33 év után győzött az olasz bajnokságban.
Jan van Daele sportigazgató szintén arról beszélt, hogy történelmi meccs előtt áll a története első bajnoki címére hajtó DAC.
„Erről álmodtunk, hogy amolyan bajnoki döntőt játszhatunk a saját gyönyörű stadionunkban 12 700 néző előtt. Fantasztikus atmoszféra lesz, igaz fociünnep. Ha megnyerjük a bajnoki címet, akkor azt százszázalékosan megérdemeljük, de ha nem, akkor dolgozunk, küzdünk tovább” – mondta a belga sportvezető.