Kizárólag hazai anyagból, atommeghajtás nélkül működik a paksi csoda – INTERJÚ

– Minden futballbarát ámulattal figyeli nagy menetelésüket. Ez kívülről nézve már-már kisebb csoda.

– Számunkra az első öt év volt maga a csoda. Fokról fokra léptünk előre, amikor 2003-ban feljutottunk az NB III-ból, azaz a negyedosztályból, s három évvel később már az első élvonalbeli meccsünket játszhattuk Vácon. Akikkel egykor együtt kezdtem a paksi munkát, így Balogh Judittal, Karszt Józseffel, a mai napig együtt dolgozom, miközben Süli János is végig mellettünk állt.

– Gratulálok! Úgy néz ki, most megint dobogón lesznek!

– Köszönjük szépen, de még néhány forduló hátravan a bajnokságból!

– A magyar futballban mindenki igyekszik kikutatni a paksi sikerek nyitját. Egy húszezres kisváros csapata tizenhét éve stabilan az élvonalban szerepel: ez a bajnokságot minősíti vagy az önök munkáját?

– Immáron egy huszonkét éves, tervszerű munkában vagyunk. Öt év alatt jutottunk fel az NB III-ból az NB I-be, öt év alatt értük el az első osztály dobogóját először, nyertünk Ligakupát, valamint játszottunk már Magyar Kupa-döntőt is. Tudatosan építettük fel a kis létszámú klubunkat, viszont minden poszton rutinos, nagy tudású szakemberünk van, s úgy gondolom, ez roppant fontos. Szerencsére, mint említettem, sok kollégánk igen régóta velünk dolgozik, így nagyszerű, igazán harcedzett közösség a miénk.

– Sokan úgy gondolják, az atomerőmű miatt a klub anyagi háttere több mint stabil...

– Sajnos, se a Paks I., se a Paks II. nem támogatója a csapatunknak. A Paksi FC önfenntartó klub. A központi pénzekből és a saját magunk által megteremtett bevételekből élünk.

– Hogyan kezdődött a „magyarcsapat-filozófia”, -identitás, vagyis az, hogy kizárólag „hazai anyagból dolgoznak”?

– A 2006-os feljutásunk után a klub vezetése úgy döntött, azok kapjanak lehetőséget az első osztályban, akik kivívták a legmagasabb osztályt. Egy-két magyar igazolásunk volt csak. Jövőre már a tizennyolcadik szezonunkat indítjuk a legmagasabb szinten, s a Paksi FC mára értékes brand lett.

– Sok klubnál úgy nyilatkoznak, hogy ők nem tudják megfizetni a drága magyarokat, mint például a paksiak, így aztán a környékbeli országok gyakorta másodvonalbeli futballistáit hozzák el nekünk.

– Ez téves megítélés! Az idegenlégiósok nagy része jobban keres, mint magyar kollégáik. A magyar minőségi játékosok is megfizethetőek.

- Kívülről is igazán jól látszik, hogy a játékosok és a klub rettentően összetartó. Ennek mi a receptje?

– Nálunk bevett szokás, hogy mindenki kötődik a városhoz, mindenki Pakson él. És ezt mindenki elfogadja. Úgy gondoljuk, igazán jól is érzik magukat. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket ugyanakkor az is, hogy sok saját nevelésű játékosunk tagja az első osztályú keretünknek.

– Hogy lehet az, hogy viszonylag rövid idő alatt két gólkirályt is „kitermeltek” a tavaly előtti és a tavalyi bajnokságban: Hahn János és Ádám Martin is megelőzött mindenkit? Most pedig Varga Barnabás áll nyerésre. Ráadásul ott van a negyedik gólkirály, Böde Dániel is, bár igaz, ő a Fradiban jutott a csúcsra többször is.

– Vezetőedzőnk, Bognár György játékfilozófiája nagyban elősegíti a gólkirályi címeket, de természetesen a minőségi csatárok is kellenek, akik Pakson megvannak!

– Úgy néz ki, mindenképpen indulhatnak valamelyik nemzetközi kupában, így bizonyára vannak erősítési terveik. A játékosvételbe és -eladásba mennyire szólhat bele az edző?

– A mindenkori vezetőedzőnknek természetesen javaslati joga van. Tudjuk, hogy évről évre nehéz megtartani a játékoskeretünket, így minden szezon után a legfontosabb feladatunk, hogy a következő évadban is ütőképes csapat álljon a vezetőedző rendelkezésére.

– Szép, hasznos és úgy látszik, eredményes a „magyarkodás”, de ettől még – legalábbis gondolom –, egy nagy nemzetközi klasszisnak csak helyet szorítanának Pakson...

– Persze, ha magyar származású.

– Említette már a saját nevelésű játékosaik magas arányát.

– Paksra mindig jöttek és jönnek a fiatal tehetségek, természetesen ez a jövőben is folyamatos marad.

– Mi ennek a titka?

– Hogy számunkra fontosak a gyerekek, igazán nagy-nagy figyelmet fordítunk rájuk.