Sport

Jégkorong: a magyar válogatott gólgazdag mérkőzésen kapott ki a britektől

A május 12-én rajtoló világbajnokságra készülnek a legjobb honi hokisok

A mieink 4–2-es vezetés után 7–4-es vereséget szenvedtek a brit csapattól a Milton Keynesben rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Jégkorong: a magyar válogatott gólgazdag mérkőzésen kapott ki a britektől
Jobbak voltak a britek: Nagy-Britannia–Magyarország 7–4
Fotó: Vörös Dávid/Magyar Jégkorong Szövetség

A két gárda legutóbb 2020. február 9-én csapott össze, amikor is a nottinghami olimpiai selejtezőben a magyarok 4–1-re diadalmaskodtak.
Magosi Bálint, Stipsicz Bence és Sárpátki Tamás sérülése után először jelentkezett játéka a felkészülés során.

Jó védekezés mellett szereztek vezetést a vendégek Szabó Bence révén a 8. percben, ám a házigazda – amely a szombaton rajtoló nottinghami divízió I/A-s tornára hangol – a szünet után húsz másodperccel egyenlített, sőt, kisvártatva fordított is. Ám erre gyorsan jött válasz, és a 36. percben már 4–2-re vezetett a magyar csapat. Azonban 16 másodpercre rá Robert Dowd már mesterhármasnál járt.

A záró játékrész elején bő négy perc alatt háromszor is eredményesek voltak a szigetországiak, ebből kétszer emberelőnyben találtak be. A végén Rajna Miklós helyett is mezőnyjátékos jött a hégre, ám Liam Kirk üres kapus góllal lezárta a meccset. Mike Hammond öt gólpasszt adott.

JÉGKORONG, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NAGY-BRITANNIA–MAGYARORSZÁG 7–4 (0–1, 3–3, 4–0)
Milton Keynes, 1500 néző.
NAGY-BRITANNIA: Whistle – Clements, HALBERT (2) / Mosey (1), Tetlow / Jones (1), Batch (1) / Richardson – DOWD 3 (1), HAMMOND 1 (3), Kirk 1 / Betteridge, Critchlow, Lachowicz 1 / Phillips, Whistle, Norris / Duggan, Davies 1, Venus. Szövetségi kapitány: Pete Russell
MAGYARORSZÁG: Rajna – Stipsicz, Hadobás / Szabó B. 1, Fejes / Szirányi, Garát (1) / Kiss R., Horváth M. 1 – Nagy G. (1), Hári J., Galló 1 / Erdély Cs., Bartalis (1), Sofron / Vértes 1, Papp K., Vincze P. / Magosi, Németh Kristóf, Sárpátki. Szövetségi kapitány: Kevin Constantine
Gól: Dowd (00:20), Dowd (03:19 – Halbert, Hammond)

Ez volt a két együttes közötti 32. összecsapás, 14-szer a britek, 17-szer a magyarok nyertek, és volt egy döntetlen is.
A két csapat szerdán ismét összecsap egymással. A nottinghami találkozó szintén közép-európai idő szerint 20.30 órakor kezdődik.

Kevin Constantine szövetségi kapitány alakulata az eddigi hét felkészülési összecsapásán hatszor kikapott és csak egyszer nyert.

A magyar válogatott jövő szerdán és csütörtökön az MVM Dome-ban a szintén elit vb-s Szlovéniát, május 9-én pedig Kanadát fogadja.

A világbajnokságon sorrendben Dánia (május 13.), az Egyesült Államok (május 14.), Franciaország (május 16.), Svédország (május 18.), Finnország (május 19.), Németország (május 21.) és Ausztria (május 22.) lesz az ellenfél Tamperében.

A nyolcas utolsó helyezettje kiesik a divízió I/A-ba, az első négy helyezett pedig negyeddöntőt játszhat a rigai csoport négy legjobbjával.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom