Külföld
Brutális tömegverekedéssel zárult egy női hokimeccs + Videó!
A román és a bolgár csapat esett egymásnak
A lap szerint a hatfős csoportban már korábban eldőlt, hogy Hongkong jut fel, míg Észtország esik ki, Románia és Bulgária pedig egymás között osztották el a 4-5. helyet. Végül a mérkőzést 10–2-re nyerték meg a románok. A bolgároknak ez, és elsősorban a 7–1-re elveszített utolsó negyed nem tetszett, a feszültséget pedig a jégpályán nem ritka verekedéssel adták ki magukból – ám annak a nagysága és súlyossága szinte példa nélküli lett.
A román csapat fele már a kapusuk felé korcsolyázott, hogy ünnepeljék a győzelmet, amikor látták, hogy társaikat ütlegelik az ellenfelek, így a segítségükre siettek, és ők is beszálltak a bunyóba. Miután sikerült lecsillapítani a feleket, a játékvezetők már nem engedték vissza a jégre őket a különdíjak átadására és a himnusz meghallgatására sem – írta a sport.szekelyhon.ro.