Sport
Tanulmány: az élsportolók akár öt évvel is tovább élhetnek
A férfi atléták esetében 25 százalékos, a fedett pályás versenyeken részt vevők esetében pedig 24 százalékos élettartam-növekedést tapasztaltak

A Guardian jelentése szerint az International Longevity Centre UK által készített legfrissebb tanulmány szerint az élsportolók akár öt évvel tovább élhetnek, mint a lakosság többi része. A központ a Nemzetközösségi Játékok versenyzőinek 1930-as megnyitó eseménye óta készült rekordok alapján szembetűnő különbségeket talált a nyertesek élettartamában az ugyanabban az évben született lakossághoz mérve – írta meg a liner.hu.
A Marathon or sprint: do elite-level athletes live longer than average? című tanulmány vezető szerzői, Les Mayhew és Ray Algar professzor azt találták, hogy a vizes sportágak férfi versenyzői esetében a hosszú élettartam 29 százalékkal növekedett, ami plusz 5,3 évnek felel meg.
A férfi atléták esetében 25 százalékos, a fedett pályás versenyeken részt vevők esetében pedig 24 százalékos élettartam-növekedést tapasztaltak, míg a női versenyzők élettartama minden sportkategóriában 22 százalékkal nőtt, ami 3,9 plusz életévnek felel meg.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a hosszútávfutók esetében a hosszú élettartam kismértékben magasabb volt, mint a rövidebb távokat futóknál, a birkózók pedig tovább éltek, mint a bokszolók. A kerékpározás volt az egyetlen sportág, mely nem járt együtt a hosszabb élettartammal: a férfi versenyzők élettartama csak 90 százaléka volt az általános férfi lakosságéhoz képest.
Mayhew professzor az eredmények kapcsán úgy fogalmazott: „Régóta tudjuk, hogy a sportolás számos egészségügyi előnnyel jár, de kutatásunk most megmutatja, hogy az élsport milyen jelentős hatással lehet a világ sportolóinak élettartamára. Miközben az emberek csodálattal figyelik a londoni maratonfutók erőfeszítéseit, talán elgondolkodhatnak azon, hogy bár egész életükben általában nem lehetséges a legmagasabb szinten űzni a portágakat, az előnyök nyilvánvalóan még jóval azután is megmaradnak, hogy letesszük az edzőcipőt vagy az úszószemüveget.”